Hirdetés

Beszóltak a fuvarozók a profithajhászó biztosítóknak

A Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) és egyes biztosítótársaságok által elkövetett súlyos visszaélésekre hívja fel a figyelmet a romániai fuvarozókat tömörítő országos egyesület (COTAR) abban a nyílt levélben, amelyet az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnek (DNA), az adóhatóságnak (ANAF), a Versenytanácsnak, a pénzügyminiszternek és a kormánynak küldtek el. 

2014. december 10., 17:412014. december 10., 17:41

Az egyesület tagjai felhívták a figyelmet arra, hogy az RCA néven ismert gépjármű-biztosítás kötelező jellegű, ezért szerepe kizárólag a romániai autótulajdonosok biztonságának fenntartása, és semmiképpen nem a biztosítótársaságok nyereségének növelése, illetve a piac stabilizálása.

Az egyesület rámutatott: a hazai RCA-piacon tizenegy biztosító tevékenykedik, az általuk megadott díjszabások között pedig 400 százalékos a különbség. „Figyelembe véve, hogy a társaságok által kifizetett kártérítések értéke nagyjából megegyezik, és más költségeik sem térnek el jelentősen, tulajdonképpen mekkora a kötelező autóbiztosítási kötvények tisztességes ára?” – teszi fel a kérdést az egyesület.

A nyílt levél emellett arra is kitér, hogy Romániában 5,9 millió gépkocsit tartanak nyilván, és évente elenyésző számú, jelentős kártérítéssel járó baleset történik az eladott RCA-kötvények árához képest. Az egyesület ezzel kapcsolatban arra keresi a választ, hogy egyrészt a biztosítók által közölt kiadások megfelelnek-e a valóságnak, illetve valóban korrekt módon költik-e el a kötvényekből származó összeget?

A parlament előtt a pénzügyi hatóság vezetője

Mişu Negriţoiunak, az ASF elnökének eközben a parlament előtt kellett tisztáznia az RCA-kötvények jövő évi drágulásának mértékét. Negriţoiu nemrég arról számolt be, hogy az általa vezetett intézmény mindössze 3 százalékos áremelkedésre számít, ezzel szemben korábban a szakemberek és a gépkocsijavító műhelyek illetékesei is úgy vélték, átlagosan 30 százalékos drágulásra kell számítani.

„A kötvények díjszabásának módosulása nem egységes, mint például a gázár emelkedése esetében. Több ezer eltérő értékű, számos összetevő függvényében változó biztosítási kötvényről beszélünk, a pénzügyi hatóság pedig ezek értékének átlagát adta meg, ami 3 százalék, de természetesen egyénileg is meg kell vizsgálni a helyzetet” – magyarázta Negriţoiu a szerdai parlamenti meghallgatáson. Hozzátette: például egy Dacia Logan típusú személygépkocsi kötelező biztosítása annyiba kerül, mint két tartály benzin.

Az ASF elnöke emlékeztetett: a biztosítás ára függ egyebek mellett az autótulajdonos korától és „vezető előéletétől”, a jármű típusától és a lakhelyétől is, így egyes sofőrök számára valóban 30 százalékkal drágulhat az RCA. Így történt egyébként az idei év első kilenc hónapjában is: az ASF beszámolója szerint ugyan a kötvények ára átlagosan csak 3 százalékkal emelkedett, de számos autótulajdonosnak ennél jóval többet kellett fizetnie.

Kampányt indít a Miért

A fiatal autótulajdonosok mellett foglal állást a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért), amely Gyorshajtásért büntess, ne a korom miatt! szlogennel indít figyelemfelkeltő kampányt. A Miért azt kéri a hatóságoktól, illetve a biztosítóktól, hogy a kötvények árát ne az életkor alapján határozzák meg, hanem hangsúlyosabban vegyék figyelembe, hogy az illetőnek volt-e balesete és kapott-e már bírságot.

A szervezet szerint emellett rögzíteni kellene a biztosítások árának felső határát, hogy az a fiatalok számára is kifizethető legyen, ugyanakkor átláthatóvá kell tenni a kockázati osztályba sorolás kritériumait, hogy minden sofőr számára egyértelműek legyenek a besorolás szabályai.

A Miért ugyancsak nyílt levélben fogalmazta meg a kéréseket, amelyet a kormánynak, az államfőnek, a parlamentnek, az ASF-nek, az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD) és a Versenytanácsnak is elküldtek.

A nyílt levél szerint a biztosítótársaságok a díjszabások folyamatos emelése miatt arra kényszerítik a fiatalokat, hogy járműveiket más országokban vagy szüleik, nagyszüleik nevén jelentik be a nyilvántartó hivatalban. „Nem tisztességes, hogy a 18–30 év közötti fiatalokat büntessék a biztosítótársaságok ügyintézési inkompetenciája és hibás adminisztrációi miatt” – hívta fel a figyelmet a Miért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés