
Fotó: Nagy D. István
A székelyföldi számítástechnika kerüljön fel a Közép-Kelet- Európa térképére, az ágazat hazai ismertsége ne álljon meg Kolozsváron, Temesváron és Bukarestben – ezt a célt tűzték ki az informatika területén vállalkozó székely szakemberek.
2014. november 12., 15:332014. november 12., 15:33
A székelyföldi informatikai és kommunikációs cégek szakmai uniója tavaly alakult meg, az IT Plus klaszter, a Kovászna megyei kereskedelemi és iparkamara IT- és kommunikációs szakosztálya, valamint a Csíki Vállalkozói Egyesület szervezésében november 28-29-én Tusnádfürdőn tartják a második, régión belüli számítástechnikai, innovációs és technológiai témájú szakmai konferenciát.
Bihari Béla, a Kovászna megyei kereskedelmi kamara szakosztályának elnöke szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, több cél is megfogalmazódott: a székelyföldi szakági cégek kapcsolati hálóját szeretnék erősíteni, de felveszik a kapcsolatot a meghatározó nagyvállalatokkal, felmutatják, milyen kitörési pontok vannak az ágazatban, melyek a régió felemelkedését is szolgálhatják. A romániai, elsősorban magyar érdekeltségű nagyvállalatok felé szeretnék kommunikálni, hogy a Székelyföldön erős számítástechnikai tömörülés van, mely megbízható és költséghatékony beszállító lehet.
Bihari Béla egyúttal arról is beszámolt, hogy pályázati forrásokból a klaszter elindította a legnagyobb helyi vállalkozások IT-átvilágítását, Háromszéken az ötven legnagyobb céget keresik meg, feltérképezik, hogy a számítástechnika és a kommunikáció területén milyen igényeik vannak.
Eddig hét cégnél jártak, és azt tapasztalták, hogy mindegyiknél szükség van valamilyen számítástechnikai termékre: menedzsmenti vagy telekommunikációs rendszerre, új vagy hatékonyabb honlapra, belső levelezőrendszerre, könyvelési programra. A vállalkozók azt is megfogalmazták, hogy ha tudnák, hogyan, szívesen rendelnének helyi terméket, mert annak gyorsabb lehet a szervizelése. A klaszter az átvilágítás eredményeit kiküldi a tagoknak, így juttatva további megrendeléshez őket.
A konferenciára egyébként 27 előadót hívtak meg az országból, Magyarországról és Németországból, a plenáris ülések témája a nagyvállalati számítástechnika, az innováció határok nélkül, a székelyföldi informatikusok lehetőségei és sikerei a globális piacon.
Az előadók között szerepel Farkas András, a Mol Románia IT-igazgatója, Demény Alpár, a magyarországi NNG, az iGO innovatív navigációs rendszerek kidolgozójának vezérigazgató-helyettese, Csorba F. Szilárd, a Richter Gedeon innovációra épülő gyógyszercég IT-igazgatója, Spaller Endre, a Magyar Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke, Benyó Péter, az OTP Mobile vezérigazgatója, Rácz Attila, az oktatási segédanyagokra specializálódott Magic Solutions tulajdonosa. Érdeklődni, bejelentkezni az itpluscluster.ro honlapon lehet.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!