Hirdetés

Szalagvágás a Nokia-faluban

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Tegnap immár hivatalos keretek közt is átadták a finn Nokia mobiltelefon-gyártó vállalat Nemeszsuk határában létesített gyárát. A Tetarom III ipari parkban megépített üzem 60 millió eurós beruházás nyomán jött létre, termelőegységeiben Nokia 1200-as típusú telefonkészülékeket, alkatrészeket és műszaki berendezéseket gyártanak, melyeket a bejelentések értelmében az európai, a közel-keleti és az afrikai piacon értékesítenek. A finnek 1800 munkást alkalmaztak eddig, de a tervek szerint az év végére a romániai dolgozók száma meghaladja majd a 2000-et,

Gyergyai Csaba

Gyergyai Csaba

2008. szeptember 25., 00:002008. szeptember 25., 00:00

Fotó: Gov.ro

jövő év végére pedig eléri a 3500-at – jelentette ki a hivatalos átadást megelőző rövid sajtótájékoztatón John Guerry, a Nokia Románia ügyvezető igazgatója. Mint mondta, hetente átlagban 100 munkavállalót alkalmaznak, bérezésükről azonban nem kívánt részleteket közölni.
A rendezvényen jelen volt Anssi Vanjoki, a mobiltelefon-gyártó vállalat alelnöke is, aki a sajtó érdeklődésére elmondta: a Kolozsvár melletti ipari parkban megvalósított beruházás értéke várhatóan növekedni fog az elkövetkező egy-két évben, ugyanis a beszállítókkal együtt a befektetések összköltsége eléri majd a 120 millió eurót. Hozzátette: a vállalat elképzelései szerint a Nokia beszállítói várhatóan még az év végén vagy legkésőbb 2009 tavaszán elkezdik csarnokaik felépítését az úgynevezett Nokia-faluban. A Nokia alelnöke kitérő választ adott ugyanakkor arra a kérdésre, hogy a vállalat mennyi ideig kívánja működtetni nemeszsuki üzemét. „A Nokia 30 évre szóló szerződést kötött a helyi hatóságokkal. Ennek értelmében a vállalatnak ennyi ideig nem kell ingatlanadót fizetnie, de ha a Nokia vezetősége a határidő előtt dönt a nemeszsuki gyár elköltöztetéséről, akkor köteles visszamenőleg is fizetni. Nem vagyok jövőbelátó, de ezt mi természetesen nem akarjuk” – mondta Vanjoki. Hozzátette: a Nokia mobiltelefon-gyártó vállalat jelenleg 10 országban működtet fióküzemeket, termelőegységeikből másodpercenként 17 telefon kerül üzemkész állapotban a csomagolórészlegekre. A Kolozsvár melletti Nemeszsuk község határában létesített üzemben eddig közel 5 millió maroktelefont szereltek össze. „Piacvezetők vagyunk a mobiltelefon-gyártásban, ezt a felmérések is igazolják: jelenleg több mint 1 milliárd ügyfelünk van a világon” – közölte az alelnök.
A gyár hivatalos felavatásán jelen volt Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő is. Beszédében kihangsúlyozta, a kormány szemszögéből a Nokia hozzájárul Románia korszerűsödéséhez, a mobiltelefon-gyártó cég ugyanis nem csupán munkahelyeket teremtett, hanem lehetőséget is nyújt ahhoz, hogy Románia a gazdasági fejlődés homlokterébe kerüljön. „A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a továbbiakban is támogassa a hasonló kezdeményezéseket, mivel meggyőződésünk, hogy a modern ipari központ alapot biztosít a kutatásfejlesztéshez is Romániában” – fogalmazott a kormányfő.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, a nemeszsuki üzem február 11-én kezdte meg tevékenységét, akkor indult be első termelőegysége. Aznap mutatták be a Kolozs megyei üzemben legyártott első Nokia 1200-as, entry-level típusú telefonkészüléket, melyet Marius Nicoară, a megyei önkormányzat korábbi elnöke birtokol.
A Nokia Kolozs megyei beruházása különben a rendszerváltás óta az egyik legnagyobb romániai befektetésnek számít. Azáltal, hogy a 159 hektáros nemeszsuki ipari parkban a mobiltelefon-gyártó 34 000 hektáron fekvő gyárán kívül a Nokia beszállítói is üzemeket alakítanak ki, mintegy 15 ezer új munkahely jöhet létre az elkövetkező két-három évben.  Pénzügyi szakértők előrejelzései szerint 2010-ig az államkasszába 59 millió euró folyik majd be a Nokia és beszállítói alkalmazottainak jövedelemadójából.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés