Hirdetés

Sokan máris szabadulnának szennyező gépkocsijuktól

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Miközben tavaly drasztikusan megugrott a forgalomba beíratott használt gépkocsik ára, az új adó hírére egyre többen próbálnak megszabadulni erősen szennyező autóiktól.

Bíró Blanka

Bálint Eszter

2018. január 10., 15:302018. január 10., 15:30

Annak ellenére, hogy még csak az első tíz hónap statisztikai adatai állnak rendelkezésre, máris biztosra vehető, hogy a 2017-es évben történelmi csúcsra hágott a Romániában forgalomba írt használt személygépkocsik száma.

A Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR) által nyilvánosságra hozott adatsorok szerint

Hirdetés

tavaly januártól október végéig csaknem 600 ezer használt autó tulajdonosa jelentkezett a szakhatóságnál beíratásra, ez a szám pedig máris kétszerese a 2016-ban egész év alatt forgalomba írt majdnem 300 ezer autónak.

Különben a tavalyi adat is 19 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábban regisztrált értéknél.

korábban írtuk

Körvonalazódik a gépkocsik károsanyag-kibocsátása után fizetendő új adó
Körvonalazódik a gépkocsik károsanyag-kibocsátása után fizetendő új adó

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy nem egyfajta regisztrációs adóként fog visszatérni idén a környezetvédelmi bélyegilleték, hanem egy olyan adó formáját ölti majd, amelyet valamennyi autótulajdonosra kivetnek. 

Amint arról több ízben is írtunk, az vezetett a használt gépkocsik számának hirtelen megugrásához, hogy a kormány februártól eltörölte a környezetvédelmi bélyegilletéket, így „büntetlenül”, vagyis viszonylag nagy összegű regisztrációs díj nélkül lehetett kérni ezeknek a kocsiknak a forgalomba íratását. Nagyon sokan éltek is a lehetőséggel, s az előzetes becslések szerint drasztikusan meg is nőtt a romániai gépjárműpark átlagéletkora. 

Jön az új illeték

Főként ebből kiindulva döntöttek úgy a bukaresti illetékesek, újfent megpróbálják megakadályozni, hogy Románia az Európai Unió autótemetőjévé váljon.

Az ma már egyre biztosabbnak tűnik, hogy nem egyfajta regisztrációs adóként fog visszatérni idén a környezetvédelmi bélyegilleték, hanem olyan adó formáját ölti majd, ami valamennyi autótulajdonosra érvényes lesz, összegét pedig a gépkocsi károsanyag-kibocsátása határozza meg.

Hogy pontosan miként fog kinézni, egyelőre nem tudni, Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter bejelentése értelmében valamikor március–áprilisban érkezhet, és minden bizonnyal mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk mindazoknak, akiknek régi, szennyező gépkocsi van a tulajdonukban.

Máris szabadulnak a roncsoktól

A hír szerint máris mozgósította a régi autók tulajdonosait a kormány által tervezett új adó: egyre többen érdeklődnek, miként szabadulhatnak meg a teherré vált, költséget generáló roncsoktól.

Pózna Dávid, az ócskavasbegyűjtéssel és értékesítéssel foglalkozó sepsiszentgyörgyi Ariadne cég tulajdonosa a Krónika megkeresésére elmondta, már az elmúlt év végén kezdtek érdeklődni, az év elején aztán már egyre többen kérdezik, miként szabadulhatnak meg a régi gépkocsitól, hogy elkerüljék a magas adót.

Mint részletezte, a tapasztalat szerint egyre nehezebb eladni a régi autókat, az országban alig lehet gazdát találni a 2000 előtt gyártott gépkocsikra, az ilyeneket inkább külföldről hozzák be, arra számítva, hogy ott megkíméltebb, jobb állapotban vannak. A roncsautóprogram révén is nehéz ma már értékesíteni az autókat, ez a megoldás csak abban az esetben érvényesíthető, ha valóban a tulajdonos cseréli be új gépkocsira a régit, vevőt találni nagyon nehéz, hiszen sokkal nagyobb a kínálat, mint a kereslet.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Pózna kérdésünkre elmondta, csak ezen a héten három régi autót szállítottak be a telepre, és további ugyanannyi kérés van. Sokan vannak ugyanis, akik az udvaron tartják a régi autót, eddig nem foglalkoztak azzal, hogy kiírassák a forgalomból, vagy éppen csak tartották, arra számítva, hogy „majd jó lesz valamire”.

Az is előfordult, hogy a régi autóval jártak évente néhány alkalommal a mezőre vagy kirándulni, ám most megfontolják, érdemes-e tovább tartani az autót, és adózni utána.

Ilyen megközelítésből segíthet a megszorítás, kiírják a forgalomból az ócska, rozsdaette járműveket, amelyek amellett, hogy szennyeznek, a városokban foglalják a parkolókat.

korábban írtuk

Szeptemberig igényelhető vissza a gépkocsik regisztrációs díja
Szeptemberig igényelhető vissza a gépkocsik regisztrációs díja

Legkésőbb augusztus 31-éig lehet visszaigényelni a korábbi években befizetett gépkocsiregisztrációs díjat, más néven környezetvédelmi bélyegilletéket.

Az üzletember úgy véli, ha bevezetik a károsanyag-kibocsátás alapján kiszámolt új adót, azok lesznek igazán bajban, akiknek régi gépkocsijuk van, és nem is engedhetik meg maguknak, hogy újabbat vásároljanak.

A gépkocsit egyszerűen le lehet adni az ócskavastelepen, viszont csak a tulajdonos teheti meg, neki kell jelentkeznie a személyi igazolványával és a törzskönyvvel.

 

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

 

Az autót beszállítják, lemérik, és kilogrammonként fizetnek is érte, igaz elenyésző összeget, általában kevesebb, mint száz lejt. Pózna Dávid azonban rámutatott, Ausztriában vagy Németországban például a tulajdonos fizet mintegy 200 eurót, hogy megszabadulhasson a régi autójától.

Az illetékes elmondta, az autó „halotti bizonyítványát” a telepen állítják ki, ezzel a dokumentummal lehet a járművet kiíratni a forgalomból a rendőrségen,

majd az adóhatóság is törli a nyilvántartásból. A vállalkozó rámutatott, a bontókba azért nehezebb értékesíteni a régi autókat, mert ott nem állítanak ki a kiíratáshoz szükséges bizonylatot, így továbbra is adót kell fizetni az autó után.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Hirdetés
Hirdetés