
2012. november 21., 07:582012. november 21., 07:58
Az arany ára jövőre minden negyedévben emelkedik majd, és 2013 negyedik negyedére eléri az unciánkénti 1925 dolláros átlagárat, azaz 12 százalékkal lesz magasabb a mostaninál – derül ki a Bloomberg hírportál által nyilvánosságra hozott felmérésből, amelynek során 16 piaci szakértőt kérdeztek meg. A vizsgálat kiértékelőjéből ugyanakkor azt is megtudhatjuk, hogy az arany 12 éve tartó áremelkedése, kilencven éve a leghosszabb erősödő szakasz, John Paulsontól Soros Györgyig soha nem látott mennyiségű aranybefektetés felhalmozására készteti a világ nagy alapkezelőit.
Az amerikai értékpapír-felügyelet, a SEC kimutatásai szerint a Paulson & Co. 3,62 milliárd dollárért vásárolt SPDR Gold Trust aranyalapú befektetési terméket a harmadik negyedévben, a Soros Fund Management LLC pedig 49 százalékkal növelte aranybefektetéseit. Az európai és kínai jegybankok növekedésösztönző intézkedéseinek köszönhetően növekvő inflációs és devalvációs várakozások miatt a befektetők 247 tonna, az Egyesült Államok aranytermelését meghaladó mennyiségű aranynak megfelelő befektetési eszközt, ETP-t (Exchange Traded Product) vásároltak az idén.
Annak ellenére is, hogy a november 16-án a pénzügyi szakadékról tartott megbeszéléseket mindkét fél „konstruktívnak” ítélte, a kongresszus költségvetési bizottsága arra figyelmeztetett, hogy a kiadáscsökkentések és az adóemelések problémájának megoldása nélkül az Egyesült Államoknak a recesszió veszélyével kell szembenéznie. „Az arany a legbiztosabb fedezet a politikai balfogások ellen” – mondta Michael Mullaney, a bostoni Fiduciary Trust 9,5 milliárd dolláros pénzügyi eszközeit kezelő befektetési igazgató.
Az arany az idén 11 százalékkal, 1733,10 dollárra emelkedett a londoni piacon, és a legjobb úton haladt afelé, hogy sorban egymás után a 12. évet zárja nyereséggel, ami a leghosszabb áremelkedési szakasz a Bloomberg 1920-ig visszanyúló nyilvántartásában. Az arany ára 2011 szeptemberében unciánként 1921,15 dolláron érte el rekordját.
Az arany áremelkedése lényegesen meghaladja más befektetési eszközök áremelkedésének mértékét. A Standard & Poor’s 24 nyersanyag árát követő GSCI indexe 0,8 százalékkal, az MSCI globális tőzsdei árfolyam indexe pedig 8,1 százalékkal emelkedett az idén. A Bank of America Corp. indexe alapján a kincstárjegyek átlaghozama 2,7 százalékon áll. Az ETP származékos befektetési eszközök fedezeteként tartott aranymennyiség az idén november 16-án 2603,7 tonnával, 144,3 milliárd dollár értéken érte el rekordját, ami a World Gold Council adatai szerint az Egyesült Államok és Németország kivételével minden más ország aranytartalékát meghaladó tétel. Az SPDR Gold Trust egymaga 1342,6 tonna arannyal rendelkezik.
A Soros befektetési alap a harmadik negyedévben 1,32 millió részvénnyel növelte SPDR Gold Trust befektetését, ami 2010 óta a legmagasabb. Részvényenként egytized unciás fedezettel a részesedés 219 millió dollárt képvisel. Az arany ára már 59 százalékkal emelkedett 2010 januárja óta, amikor Soros „minden idők legnagyobb befektetési buborékának” nevezte az aranyat. A „subprime” jelzálogeszközök ellen felvett pozícióival 2007-ben milliárdossá lett John Paulson 21,8 millió SPDR Gold Trust részvénnyel rendelkezik, és ezzel az alap legnagyobb részvényesének számít. Az idei második negyedévben a SEC kimutatásai szerint részesedését 26 százalékkal növelte, és most nagyobb aranykészlet birtokában van, mint Brazília, Bulgária és Bolívia.
Az arany ára 2008 decembere és 2011 júniusa között, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed összesen 2,8 ezer milliárd dolláros, két monetáris enyhítő programja idején 70 százalékkal emelkedett. Az arany ára 2000 vége óta hatszorosára emelkedett, lényegesen felülmúlva a S&P-500 index 34 százalékos emelkedésével és az osztalék visszaforgatásával elérhető eredményt. A kincstárjegyek ezalatt az idő alatt 91 százalék hozamot hoztak, a dollárindex pedig 26 százalékkal esett.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.