Hirdetés

Sikeres évet zár az ingatlanpiac

Sikeres és biztató évet hagy maga mögött a romániai ingatlanpiac: több ügynökség is arról számolt be, hogy tavalyhoz képest emelkedett a tranzakciók száma, a szektor legfőbb motorja pedig továbbra is a kormány kedvezményes lakáshiteleket biztosító Első otthon programja. 

Kőrössy Andrea

2013. december 30., 15:472013. december 30., 15:47

A szakértők a következő évre nézve is bizakodóak, meglátásuk szerint ugyanakkor 2014-ben az ingatlanpiacot a bankok hitelpolitikája és a kormány támogató intézkedései fogják alakítani.

„A gazdasági válság már nem érezteti hatását, a romániai ingatlanpiac lassan újra megtalálja a helyét. Újrakezdődtek például az ingatlanfejlesztések, az állampolgárok nagyon sokféle lakáshitel közül választhatnak, és az árak is stabilizálódtak” – magyarázta a Mediafax hírügynökségnek Alina Necula, az Adama ingatlanfejlesztési cég eladásért felelős vezetője. Hozzátette: 2013-ban folyamatosan emelkedett azon ügyfeleik száma, akik főként megtakarításból és minimális hitelből vásároltak ingatlant.

A cég ebben az évben havonta átlagosan 15 tranzakciót hajtott végre országszerte, ez 25 százalékos növekedést jelent 2012-höz képest. A szakértő arról is beszélt, hogy a következő évre nézve kedvező jelzések érkeznek a bankszektorból: a lej alapú kölcsönök kamatja például csökkenőben van, emellett egyre több pénzintézet biztosít olyan kedvezményes hitelcsomagokat, amelyek az Első otthon programmal is felvehetik a versenyt.

A piac növekedésére számítanak a Conarg ingatlancég illetékesei is, akik szerint a kormány 2014-ben az elnökválasztás miatt az eddigiekhez képest kedvezőbb feltételeket biztosít a lakásvásárlóknak. „Gondoljunk itt főként az Első otthon programra, de minden bizonnyal a bankok is kedvezőbb hitelpolitikát dolgoznak ki a magánszemélyek és a fejlesztők számára is” – vélekedett Mihai Vidat, a cég marketingigazgatója.

A szakértők arról is beszámoltak, hogy az előző évhez képest 2013-ban jelentősen megnőtt az érdeklődés a lakóparki ingatlanok iránt, annak ellenére, hogy a kormány döntése nyomán néhány hónapja kizárólag lej alapú kölcsönt lehet igényelni a kedvezményes program keretében, ennek pedig jóval magasabb a kamatja, mint az euró alapú hitelnek. A nagy ingatlanberuházók ennek nyomán jövő évben újabb lakóparkok megvalósítását tervezik az ország nagyvárosaiban, az izraeli Tagor cég például már építkezésbe kezdett Aradon és Temesváron.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés