Bár Románia az utóbbi időben jelentős előrelépéseket tett a rendelkezésére álló európai uniós források lehívása terén, e tekintetben továbbra is utolsó helyen áll a tagállamok sorában.
2014. július 22., 18:032014. július 22., 18:03
Mint a Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilap keddi számában közölt rangsorból kiderül, Románia idén eddig 1,8 milliárd eurót hívott le, így előfordulhat, hogy sikerül meghaladnia a 2013-as év során megszerzett 2,8 milliárd eurót.
Az Európai Bizottság költségvetési igazgatóságának adatai szerint áprilisig Románia 7 milliárd eurót hívott le, ami mindössze 37 százalékát teszi ki a 2007-2013-as költségvetési időszakban rendelkezésére álló 19,2 milliárd eurós keretösszegnek. Ennél jobban teljesített Szlovákia, ahol a hatóságoknak a rendelkezésre álló források 48 százalékát sikerült eddig lehívniuk.
A listavezető egyébként Észtország 78,3 százalékos teljesítménnyel, s alig marad el mögötte 78,2 százalékkal Litvánia és Portugália. 60 százalék fölött teljesített Görögország, Németország, Svédország, Írország, Lengyelország, Finnország, Lettország, Ausztria, Luxemburg, Szlovénia, Spanyolország, valamint Hollandia.
Magyarországnak 14,5 milliárd eurót sikerült áprilisig lehívnia, ami a rendelkezésére álló források 58,5 százalékát teszi ki. A rangsor tulajdonképpeni végén Horvátországot találjuk a maga alig több mint 20 százalékával, ám az ország – mint ismeretes – csak tavaly csatlakozott az EU-hoz.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!