
Fotó: Kristó Róbert
Zöldségátvevő központot és lerakatot készül létrehozni Adrian Ștef Szatmár megyei tanácselnök, aki szerint így hathatós segítséget nyújthatnának az őstermelők számára portékáik értékesítésében.
2015. február 16., 16:202015. február 16., 16:20
„Az általunk tervezett központ lehetővé tenné, hogy a gazdálkodók érdemi tárgyalásokba bocsátkozzanak a nagyobb üzletláncokkal” – magyarázta a megyeelnök, utalva arra, hogy a boltok arra hivatkozva utasítják el a kisebb gazdákat, hogy ezek nem képesek egész év során ellátni a szupermarketeket áruval.
Ștef szerint pályázati pénzből épülhet meg a központ, és úgy vélte, a legalkalmasabb forrás az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) lehet. Nem zárta ki ugyanakkor azt a lehetőséget sem, hogy európai uniós pénzeket pályázzanak meg elképzeléseik kivitelezéséhez.
A tanácselnök szerint a közeljövőben elvégeznek néhány felmérést annak érdekében, hogy megtalálják a legoptimálisabb elhelyezést a létesítmény számára. Mint elmondta, egyrészt azt szeretnék, hogy közel legyen a legnagyobb potenciális beszállítókhoz, másrészt pedig úgy kívánják elhelyezni, hogy egyetlen őstermelőtől se legyen túlságosan távol.
„Nem hangzik rosszul a zöldségbegyűjtő létesítésének ötlete, azonban kíváncsi lennék, milyen feltételekkel vennék át, és milyen áron a háztáji árut. Szükség volna szerintem a kisebb gazdák támogatására, mivel ezek egyre hátrányosabb helyzetbe kerülnek a megyében” – fejtette ki érdeklődésünkre az egyik piaci árus, aki szerint a gazdálkodásból élő falusiak közül többen mondtak le az utóbbi időben arról, hogy a fölösleg Szatmárnémetiben való értékesítése révén tegyenek szert némi pénzre.
Mint elmondta, egyrészt a piacon árusító cégek jelentette konkurencia előnytelen számukra, emellett pedig a megyeszékhely piacain tavaly bevezetett körülbelül 70 százalékos helybéremelés nehezítette meg a helyzetüket.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!