Hirdetés

Romló gazdasági kilátások

Jelentősen rontotta tegnap közzétett prognózisában Románia 2009–2010-re vonatkozó gazdasági növekedési kilátásait az Európai Bizottság, a korábban 2009-re becsült 4,7 százalék helyett most 1,75 százalékról beszélnek, a 2010-es értéket pedig 5 százalékról 2,5 százalék alá rontották. Mint fogalmaznak, mindezt azért szükséges, mert a hitelpiac gondokkal küszködik, romlottak a bizalmi indexek, illetve a munkapiaci körülmények is.

Bálint Eszter

2009. január 20., 09:112009. január 20., 09:11

„Mivel a hitelek dinamikája, a bizalmi indexek és a munkapiaci körülmények jelentős mértékben romlanak, a helyi szintű kereslet boom-ja, ami az elmúlt öt évben a román gazdasági növekedés motorját jelentette, jelentősen lelassul” – mutat rá az EB hétfőn közzétett prognózisa.

A bizottság szerint a legerősebb lassulás a beruházások terén várható, ahol a 2008-ban regisztrált 18 százalékos növekedés 2009-re 1,5 százalékra esik vissza. Ugyanakkor a magánszektor fogyasztásának növekedése a tavalyi 8 százalékról idén 2 százalékra csökken.

Videanu szerint tartható a 2,5 százalék

Adriean Videanu gazdasági miniszter az európai bizottsági jelentés közzétételét követően úgy nyilatkozott, a kormány célkitűzése egy olyan költségvetés kidolgozása, amely 2,5 százalékos gazdasági növekedést tesz lehetővé, miközben a költségvetési mérleghiány is 2 százalék alatt marad. „Ha a kormány felelőtlen lenne, akkor a költségvetési hiány elérné a 7,5 százalékot. Mi azonban egy 2 százalék alatti költségvetési hiányra építjük fel a büdzsét annak érdekében, hogy Románia visszanyerje hitelét” – szögezte le a tárcavezető. Mint rámutatott, a kormány első „vizsgáját” a költségvetés jelenti. „Románia megalapozatlanul sok hitelt vett fel az elmúlt években, emiatt gondot jelent a hiány finanszírozása” – magyarázta Videanu. A miniszter szerint a bevételekre és a költségekre vonatkozó „eltérő nézőpontokkal” magyarázható a kormány becslése és az Európai Bizottság előrejelzése között észrevehető nézetkülönbség. „Úgy véljük, hogy az általunk kitűzött 2,5 százalékos gazdasági növekedés megvalósítható” – tette hozzá Videanu.

Hasonlóképpen nyilatkozott egyébként a múlt héten Gheorghe Pogea pénzügyminiszter is. Mint mondta, a 2008-as 7,9 százalékról a gazdasági növekedés idén 2,5 százalékra zuhan. 2007-ben a román gazdasági növekedés 6 százalékos volt, 1,9 százalékponttal alacsonyabb, mint a 2006-ban regisztrált számadat.

Meredek zuhanás valamennyi tagállamban

Az Európai Unió gazdasága is meredeken, 1,8 százalékkal csökken idén – derül ki a tegnap közzétett prognózisból. Az adatok szerint az Unióban minden bizonnyal emelkedik a munkanélküliség és a költségvetési hiány, de csökken az infláció. A bizottság emellett súlyos bizonytalanságokra is int a közeljövőre nézve.

A brüsszeli bizottság egyébként a nemzetközi pénzügyi, illetve gazdasági válság miatt döntött úgy, hogy a szokásosnál jóval előbb, május helyett már év elején készít egy gazdasági előrejelzést. Ebben tovább rontotta tavaly őszi, eleve borús várakozásait.

Megállapította, hogy a korábban vártnál erőteljesebb lassulásra kell számítani, de 2009 vége előtt ismét növekedés várható. 2010-ben az idei 1,8 százalékos GDP-csökkenés után már 0,5 százalékos emelkedés várható Brüsszel szerint. Mindez a fokozódó pénzügyi válság reálgazdasági hatásainak, a világkereskedelem és a világ össztermelése ebből következő súlyos visszaesésének és egyes országokban a lakáspiaci korrekciónak tudható be.

Az állami kiadások és állami beruházások azonban enyhíthetik ezt a problémát, és az inflációs nyomás enyhülése is hozzájárul a magánfogyasztás serkentéséhez – derül ki a témáról kiadott közleményből, amely azt is megjegyzi, hogy „a tagállamok által 2008 augusztusa óta bejelentett, saját hatáskörben hozott pénzügyi intézkedések körülbelül háromnegyed százalékponttal enyhítik a GDP növekedésének idei visszaesését”.

Helyre kell állítani az egyensúlyt

„A gazdaság hanyatlása az előrejelzési időszak során lényeges hatással jár majd a foglalkoztatásra és az államháztartásra” – vélte Joaquín Almunia gazdasági és pénzügyi biztos. Hangoztatta azt is, hogy „a bizalom helyreállítása érdekében fontos, hogy a tagállamok kifejezett kötelezettséget vállaljanak a megbomlott államháztartási egyensúly helyreállítására amint a gazdaság visszatér a rendes kerékvágásba, mert így biztosítható az államháztartás közép- és hosszú távú fenntarthatósága”. Az előrejelzés szerint tavaly a növekedés a 2007-ben mért közel 3 százalékról 1 százalék körüli értékre csökkent az EU-ban és az euróövezetben egyaránt.

Almuniáék szerint a tavalyi utolsó negyedévben világszerte jelentősen visszaesett a gazdasági tevékenység, és ez a tendencia rövid távon valószínűleg folytatódni fog. Tavaly, a második félévben az euróövezet fennállása óta először süllyedt technikai recesszióba. Az idén az EU-ban előreláthatólag 3,5 millió munkahely szűnik meg Brüsszel szerint. A munkanélküliségi ráta 8,7 százalékra nőhet az EU-n és 9,25 százalékra az euróövezeten belül, és a munkanélküliség további emelkedése várható 2010-ben.

A rosszabb kilátások az államháztartási egyensúlyt is megviselik. Az EU tagállamainak államháztartási hiánya az idén megduplázódhat, 2009-ben elérve a 4,5 százalékos átlagértéket (az euróövezetben 1,75 százalékról 4 százalékra nőhet). Az inflációs nyomás viszont gyorsan mérséklődik a prognózis szerint, a bizottság jelentős mértékben lefelé módosította őszi előrejelzéseit. Az EU tagállamaiban tavaly mért 3,7 százalékról (3,3 százalék az euróövezetben) idén 1,2 százalékra (az euróövezetben 1,0 százalékra) csökken.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés