
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
A párkapcsolatok közel harmadát inkább megerősítette az elmúlt egy-két év gazdasági válsága – közölte az Intrum követeléskezelő hétfőn az MTI-vel.
2022. február 14., 12:542022. február 14., 12:54
Azt írták, Intrum legutóbbi, 24 európai országot vizsgáló Európai Fogyasztói Fizetési Jelentése (ECPR) többek között azt vizsgálta, hogyan hatott a párkapcsolatokra a koronavírus-járványt követő gazdasági visszaesés.
A magyar válaszadók 30 százaléka azt mondta, a járvány által okozott pénzügyi kihívások közelebb hozták őket házastársukhoz vagy partnerükhöz. A fiatalabb fogyasztók nagyobb része vélekedett úgy, hogy a koronavírus-járvány okozta pénzügyi bizonytalanság végsősoron megerősítette a kapcsolatukat.
Az ezredfordulósok majdnem egyharmada (31 százaléka) mondta, hogy a válság közelebb hozta őket a partnerükhöz, szemben az 55 felettiek 17 százalékával. A közlemény szerint ennek oka az lehet, hogy feltehetően az idősebb korosztályban nagyobb az aránya a házasságban élőknek és az elváltaknak egyaránt a fiatalabb korosztályhoz képest.
Hozzátették: az európai átlag a magyarországihoz képest valamivel alacsonyabb, összesítve minden negyedik (25,22 százalék) európai válaszadó szerint volt megerősítő hatása az elmúlt időszak pénzügyi nehézségeinek a kapcsolatukra.
Az Intrum megjegyezte: ez részben azzal magyarázható, hogy az északi országban az ECPR-válaszok alapján jóval kevésbé érezték az emberek a járvány pénzügyi hatásait.
Ez a kutatás szerint részben összefügg azzal is, hogy az emberek jelentős része nem szívesen beszél párjával a pénzügyekről. Ugyanakkor az elmúlt időszakban nyíltabbá vált a pénzügyi kultúra, így a párok őszintébben beszéltek az anyagi helyzetükről.
A felmérés során a magyar válaszadók mintegy negyede (25,5 százalék) mondta azt, hogy a válság beköszöntekor először azzal kezdett spórolni, hogy kevesebb ajándékot vásárolt partnerének vagy kevesebbet költött közös programokra. Ez európai viszonylatban alacsony aránynak számít, az európaiak 31,13 százaléka válaszolt hasonlóan, ezzel szemben például Portugáliában a válaszadók közel fele (47,6 százalék) csökkentette az ilyen jellegű kiadásokat – írták. Hozzátették:
Magyarországon a felmérésben résztvevők csak 8,4 százalék vélekedik úgy, hogy ez negatív hatással lenne a kapcsolatukra, az európai átlag ez esetben pedig 12,76 százalék. Kiugróan sokan látják azonban úgy az Egyesült Királyságban (22,2 százalék) és Írországban (20,9 százalék), hogy szakításhoz vezethet, ha kevesebbszer ajándékozzák meg partnerüket.
18 százalékuk mondta, hogy ez a fő oka annak, hogy hitelkártya-adósságot halmoznak fel, szemben a nők 12 százalékával. Hasonlóképpen, a férfiak 16 százaléka mondta azt, hogy ha nem költene annyit, a partnere elhagyná, szemben a nők 10 százalékával – írták. Hozzátették:
Az Intrum követeléskezelő vállalatcsoport Európa 24 országában van jelen, központja Svédországban található, részvényeit a Nasdaq Stockholm tőzsdén jegyzik. Évente elkészíti Európai Fogyasztói Fizetési Jelentését. A reprezentatív felmérés független adatfelvételen alapul, a lekérdezés online formában történik, a legfrissebb kutatás 2021 őszén készült, amelyben 24 európai országból 24 ezer európai, köztük ezer magyar állampolgár vett részt – közölték.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!