Románia 100 millió eurós támogatást nyújt a Moldovai Köztársaságnak

Testvériség. Románia 100 millió euróval segíti a Pruton túliakat •  Fotó: gov.ro

Testvériség. Románia 100 millió euróval segíti a Pruton túliakat

Fotó: gov.ro

A Moldovai Köztársaság Európai Unióhoz való közeledéséről is szó lesz a román és a moldovai kormány együttes ülésén – közölte pénteken Natalia Gavriliţa moldovai kormányfő.

Hírösszefoglaló

2022. február 11., 18:552022. február 11., 18:55

„A ma aláírásra kerülő dokumentumok révén konkrét tartalommal töltjük meg az európai integrációs stratégiai partnerségünk által nyújtott keretet, mivel az Európába vezető utunk Románián keresztül vezet” – jelentette ki Gavriliţa.

A Moldovai Köztársaság miniszterelnöke elmondta, az együttes kormányülésen szó lesz a térségben uralkodó feszültségekről, az energiaválságról, a világjárvány társadalmi és gazdasági okairól, az alapszükségletet jelentő termékek drágulásáról – közölte az Agerpres hírügynökség. 

A válság különböző aspektusai mellett a Moldovai Köztársaság Európai Unióhoz való közeledése is a beszélgetés fókuszába kerül.

Tárgyalnak a Moldovai Köztársaság és az Európai Unió közötti társulási megállapodás gyakorlatba ültetéséről és meghosszabbításáról, valamint az EU 150 millió eurós makropénzügyi támogatási programjáról is – mondta Gavriliţa.

Az együttes ülés végén aláírják a 100 millió eurós, Románia részéről a Moldovai Köztársaságnak biztosított, vissza nem térítendő támogatásról szóló kormányközi megállapodást.

A támogatás biztosította előnyökből a Moldovai Köztársaság valamennyi közössége részesül, a helyi infrastruktúrák fejlesztésére, utak, iskolák felújítására, vízhálózatok építésére, kulturális intézményekre fogják felhasználni – mondta Natalia Gavriliţa.

Megállapodást kötnek továbbá a roamingdíjak csökkentéséről és egy közúti híd építéséről a két ország között, a Prut folyón.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Egy hajszálnyit csökkent az átlagbér júliusban az előző hónaphoz képest

Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Egy hajszálnyit csökkent az átlagbér júliusban az előző hónaphoz képest
2025. szeptember 12., péntek

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicușor Dan megnevezte a megszorítások alternatíváját, majd el is vetette

Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.

Nicușor Dan megnevezte a megszorítások alternatíváját, majd el is vetette
2025. szeptember 11., csütörtök

Kisnyugdíjasok, hátrányos helyzetű családok és diákok részesülnek szociális támogatásban

Az év végéig 250 lejes élelmiszer-utalványokban részesülnek az alacsony jövedelmű személyek és 500 lejes szociális utalványokban a hátrányos helyzetű iskolások – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru.

Kisnyugdíjasok, hátrányos helyzetű családok és diákok részesülnek szociális támogatásban
2025. szeptember 11., csütörtök

Indulhat a roncsautóprogram, de jóval kevesebb pénzt adnak az elektromos autókra

Várhatóan a jövő héten indul az idei roncsautóprogram – jelentette be Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.

Indulhat a roncsautóprogram, de jóval kevesebb pénzt adnak az elektromos autókra
2025. szeptember 11., csütörtök

Nőtt a környezetkímélő autók iránti érdeklődés

Idén augusztusban 15 043 új személyautót helyeztek forgalomba Romániában, 52,6 százalékkal többet, mint a tavalyi nyolcadik hónapban – közölte a Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesülete (APIA).

Nőtt a környezetkímélő autók iránti érdeklődés
2025. szeptember 11., csütörtök

A villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, de szinte mindennek nőtt az ára tavalyhoz képest

Az elmúlt egy évben az elektromos energia, a friss gyümölcsök, valamint a higiéniai és kozmetikai szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közölt adatai szerint.

A villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, de szinte mindennek nőtt az ára tavalyhoz képest
2025. szeptember 11., csütörtök

Meredeken emelkedett, alulról súrolja a 10 százalékot az infláció

A júliusi 7,4 százalékról augusztusban 9,9 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Meredeken emelkedett, alulról súrolja a 10 százalékot az infláció
2025. szeptember 11., csütörtök

Munkaügyi miniszter: minél több nyugdíjasnak kellene bankszámlára kapnia a nyugdíjat

Petre Florin Manole munkaügyi miniszter szeretné, ha minél több nyugdíjas amellett döntene, hogy bankkártyára kapja a nyugdíját.

Munkaügyi miniszter: minél több nyugdíjasnak kellene bankszámlára kapnia a nyugdíjat
2025. szeptember 10., szerda

Fagykárok: 11 millió euróra pályázhatnak a romániai gyümölcstermesztők és bortermelők

Az Európai Bizottság 49,8 millió eurós sürgősségi támogatási csomagot javasolt hat uniós tagállam gyümölcstermesztő és bortermelő ágazatában tevékenykedő gazdálkodók számára, amelyből Románia a második legnagyobb összegű, 11,5 millió eurós támogatást kap.

Fagykárok: 11 millió euróra pályázhatnak a romániai gyümölcstermesztők és bortermelők