Hirdetés

Vonat elé leguggolni: az „önpusztító” román vasút fejlesztéseiről

A Kolozsvár–Nagyvárad-vasútvonal építése

Hol van még a vége? A Kolozsvár–Nagyvárad-vasútvonal építése Bánffyhunyad és Kissebes között

Fotó: Gazda Árpád

Miközben tavaly is folytatódott a romániai vasút „öncsonkítása”, idén sem számíthatunk jelentős előrelépésekre a felújított, átadott új sínpárok terén – vonta le a lehangoló következtetést a tavalyi évet kiértékelő, illetve az ideire előretekintő, Erdélyt nagymértékben érintő elemzéseiben a Pro Infrastruktúra Egyesület. A civil szakembereket tömörítő szervezet egy tragikomikus ördögi körre is felhívja a figyelmet, mely idén alakult ki a román állami vasúttársaságnál.

Páva Adorján

2025. január 31., 08:042025. január 31., 08:04

A vasút önpusztítása 2024-ben folytatódott – írja a civil szakemberek összefogásával létrejött, a romániai infrastrukturális beruházásokat árgus és kritikus szemmel figyelő Pro Infrastruktúra Egyesület (API). Amely szerint a tavalyi év „csak a szokásos” volt a román állami vasúttársaságnál (CFR): általában véve gyenge fejlődést hozott.

Bár elméletileg több milliárd eurónyi uniós pénz áll rendelkezésünkre, az utazók számára az előnyök csak késve jelentkeznek. Az utasforgalom 4 százalékkal csökkent 2024-ben, az áruszállítás pedig 11 százalékkal.

Hirdetés
Idézet
Ilyen ütemben néhány évtized múlva nem lesznek személyszállító vonatok Romániában”

– kongatta meg a vészharangot a szervezet. Ráadásul az „összeomlás” 2025 elején rohamosan folytatódik: a CFR személyszállító részlegének „elitvezetősége” a vonatok 25 százalékát törölte anélkül, hogy erről a lakosságot értesítette volna – nehezményezi az API.

Emlékeztettek: a mintegy 10 000 kilométernyi vonalból, amely még megmaradt, uniós milliárdokat pumpáltak a csaknem 1000 kilométeres Konstanca–Kürtös-folyosó korszerűsítésébe, hogy a szerelvények 160 km/h-s sebességgel haladhassanak rajta.

Idézet
Minden tojást egy kosárba tesznek, majd összetörik: a CFR soha nem volt képes arra, hogy egy normális ország tempóját megközelítő mértékben költsön pénzt, a vonalak, állomások és peronok évek óta fel vannak túrva, a vonatok pedig csak vonaglanak az építőtelepeken.

Az uniós pénzeket nem költik el, és vagy teljesen elpazarolják, vagy pedig legjobb esetben autópályákra mennek” – áll az egyesület Facebook-oldalán is olvasható évértékelőben.

Hangsúlyozzák: a sztrádákhoz képest megdöbbentőek a különbségek. Néhány kivételtől eltekintve a fő aszfaltcsíkokon a sík és dombos szakaszokon havi 3-4%-os fizikai előrehaladás, azaz 2-3 évnyi kivitelezés tapasztalható. A CFR-nél azonban a legtöbb korszerűsítési projekt előrehaladása gyakran csupán évi 5-8%. Az eredmény: a projektek 7-10 évig tartanak a Brassó és Kürtös közötti mind a tizenkét szakaszon, kivitelezőtől függetlenül.

Vasúti híd a Maroson az Arad megyei Konopnál Galéria

Vasúti híd a Maroson az Arad megyei Konopnál

Fotó: Asociația Pro Infrastructură/ChimDrone/Traveler

Az erdélyi vasútfejlesztéseknél maradva, az említett lassúság jellemzi a Hunyad megyei Piski és Arad közötti szakaszokat. A Brassó megyei Apáca és Kaca között épülő új vasúti sínpár munkaüteme tavaly egy kicsit közelebb állt a normálishoz, havi 2%-os előrehaladással, de annyira késik – négy év alatt csupán 43 százalékos előrehaladás –, hogy már lejárt az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) révén kapott uniós finanszírozás határideje, a négy alagútfúró (TBM) 2-3 éves késéssel kezdett dolgozni.

Idézet
Vajon meg tudjuk építeni állami költségvetésből a Brassó–Segesvár-vonalat a jelenlegi megszorítások közepette?!”

– teszik fel a kérdést a civilek, hozzátéve: a négy „óriásvakondból” három „megrekedt” a dombok gyomrában.

korábban írtuk

Papíron hamarosan kész, de valójában ködbe vész a legdrágább erdélyi vasútszakasz
Papíron hamarosan kész, de valójában ködbe vész a legdrágább erdélyi vasútszakasz

A szerződés szerint a közeljövőben kellene elkészülni a Brassó–Segesvár-vasútvonal Apáca és Kaca közti, összesen 12 kilométer hosszú alagutakat is magában foglaló szakasz megépítésével.

A többi nagyszabású fejlesztési projekt közül szintén lassú az átlagos haladás a Kolozsvár–Nagyvárad-, illetve az Arad–Karánsebes vonalon, ahol összesen nyolc szakaszon dolgoznak az uniós finanszírozású helyreállítási alap (PNRR) támogatásából. Miközben egyes részeken még mindig nullához közelít a havi előrelépés, a 2,3%-os tavalyi átlaggal legjobban teljesítő Egeres–Kissebes-szakaszon utóbbi Kolozs megyei település állomásépületének felújítási iratcsomója elakadt a kulturális minisztériumnál.

Idézet
Gyakorlatilag egyetlen PNRR-szakasz sem készül el időben 2026-ra.

A Kissebes–Élesd-szakaszon például még mindig nincs építési engedély! Egyértelmű, hogy a 160 km/h-s sebességet lehetővé tévő korszerűsítés túl nagy kalap a CFR, a közlekedési minisztérium és a kormány számára. Azok az adminisztratív problémák, amelyek az autópályák esetében egy-két, mondjuk három hónap alatt megoldódtak volna, a vasutak esetében évekig tartanak” – olvasható az elemzésben.

Amelyből kiderül, hogy 2024-ben volt egy vasúti „átadás” is: a Vidra és Comana (Bukarest–Giurgiu) közötti egyvonalas, villamosítás nélküli vasút 19 év utáni újranyitásáról van szó. Viszont a 12 km hosszú vonalat hamarosan újra lezárják a villamosítási munkálatok miatt.

korábban írtuk

Míg a CFR kihívásokkal küzd, Európában virágzik a vasúti személyszállítás
Míg a CFR kihívásokkal küzd, Európában virágzik a vasúti személyszállítás

A vasúti személyszállítás európai szinten és Romániában is jelentős növekedést mutatott 2023-ban.

A romániai vasút fejlesztési kihívásai

Na de mindezek fényében mire számíthatunk 2025-ben? A Pro Infrastruktúra szerint egyetlen átadott szakaszra és 13 kilométernyi új vasútvonalra. A civilek megjegyzik: nagyon nehéz előrejelzéseket készíteni, jósolgatni, mivel a megvalósítás üteme nagyon eltérő az egyes projektek között, illetve évről évre változó.

Idézet
Ráadásul olyan kevés a politikai, sőt a közvélemény részéről érkező nyomás is, hogy az előrehaladás havi 0–3% között lehet, attól függően, hogy a vállalkozónak mihez van kedve, és hogy az állam hogyan csökkenti a bürokráciát”

– bocsátják előre. „Sajnos a jelenlegi megszorítások között, a Brassó–Segesvár-fővonalon a CEF-források várható elvesztésével és politikusi kampányérdekek hiányában 2025 valószínűleg még rosszabb lesz, mint a 2024-es év” – vázolja az API.

„Siker” a Piski–Kürtös-vonal egyik szakaszán várható:

valószínűleg átadják Arad megyében a Gyoroktól (KM 614) Berzováig húzódó 42 kilométert,

amely – elsőként – „csomagban” el van látva az Európai Vasúti Forgalomirányítási Rendszer (ERTMS) szabványa szerint kiépített jelzőrendszerrel.

Itt maga a vasút mintegy 7 éven át épült, „csak” 4 év késéssel adhatják át. Berzova és Iltő között valószínűleg 9 év után sem lesz átadás, Iltő és a Hunyad megyei Guraszáda között pedig „fel sem merül”, és a civilek nem látnak esélyt a Guraszáda és Piski közötti sínpár idei átadására sem. Összességében az Arad és Piski (158 km) közötti menetidő várhatóan 2 óra 28 percről 2 óra 12 percre csökkenhet 2025-re.

A Brassó–Segesvár-vonalon zajló korszerűsítések (két szerződés) esetében nem remélhetünk jelentős előrelépést a CEF-finanszírozás elvesztése és a nagyon bonyolult munkálatok miatt. „Kár a 4 TBM-ért, amelyek végre befúródtak a domboldalba, és nagyon jól tudnának dolgozni... de honnan a pénz?! – teszi fel a kérdést a Pro Infrastruktúra Egyesület. Amely szerint szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha 2025-ben pár kilométer új pályám közlekedhetünk ezen a szakaszon.

Ahol a 128 km-es össztávon a menetidő a 2024-es 3 óra 13 percről nemhogy csökkenne, de 2025-re várhatóan 3.28-ra nő.

A Kolozsvár–Nagyvárad- és Arad–Karánsebes-vasútvonalak 8 szakaszán 2025-ben talán jobban mehet a munka, tekintettel a PNRR 2026-os határidejére – ennek köszönhető a 28 százalékos tavalyi összteljesítmény a már említett, rekorder Egeres–Kissebes-szakaszon.

A Kolozsvár–Nagyvárad-vasútvonal építése Galéria

Civilek szerint legalább annyira komolyan kellene venni a vasútfejlesztést, mint a sztrádaépítést

Fotó: Gazda Árpád

„A különbség a PNRR-finanszírozás és más típusú európai támogatás között az, hogy a pénz csak siker esetén érkezik, nincs »szakaszolás«.

Idézet
Láthatjuk, hogy ha a román köztisztviselőnek van egy kemény határideje, akkor a vasúton 25%-ot vagy többet is meg lehet valósítani évente, ahogyan azt az autópályáknál megszoktuk”

– emelik ki az elemzésben.

Szorul a hurok: a vasúti ördögi kör

Egyébként a Pro Infrastruktúra Egyesület egy másik bejegyzésében egy tragikomikus ördögi körre is felhívta a figyelmet. A korábbi években a CFR elsősorban azért nem vett fel új alkalmazottakat, mert a meglévők szívesen túlóráztak, hogy több pénzt keressenek. A vezetőségnek ezzel nem volt problémája, „a szakszervezetek pedig örültek, hogy több tagdíjat kaptak, mindenki boldog volt”.

Csakhogy most a kormány megszorításokkal teli úgynevezett salátarendelete mindenhol betiltotta a túlórákat az államapparátusban. Így most a CFR-nek nincs kivel üzemeltetnie az összes vonatot, ezért inkább járatokat töröl.

Azonban ezzel megszegik a közszolgáltatási szerződést, amely bizonyos szállítási szolgáltatások nyújtására kötelezi a céget. Az API szerint a jelenlegi mintegy 1200 járatból legalább 240-et érintett, a vonatok sorsa a „szerencsekereket” forgató hatóságok kezében van – állapítja meg a Pro Infrastruktúra Egyesület.

korábban írtuk

Bukarest a magántőkét is „felültetné” a Budapestig száguldó nagy sebességű vasútra
Bukarest a magántőkét is „felültetné” a Budapestig száguldó nagy sebességű vasútra

Úgynevezett köz- és magán-együttműködés révén képzeli el a Budapest és Bukarest között tervezett nagy sebességű vasút megépítését a román közlekedési miniszter.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 04., csütörtök

Hogyan szól a duda egy AI-gyárban? Tudnivalók a dél-romániai, kolozsvári és magyarországi fejlesztésekről

Románia újonnan kiépítendő nukleáris kapacitása 80 százalékát „elszívhatja” az a mesterségesintelligencia-gyár, amelynek megvalósítását nemrég jelentette be az Európai Bizottság, a bukaresti kormány pedig memorandummal „alapozta meg” az AI-gyárat.

Hogyan szól a duda egy AI-gyárban? Tudnivalók a dél-romániai, kolozsvári és magyarországi fejlesztésekről
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Belőtték a gázárnövekedés mértékét

A lakossági gázár legalább 5%-kal drágulhat 2026 áprilisától, amikor – a jelenlegi állás szerint – kivezetik az árplafonrendszert – jelentette ki szerdán Laurenţiu Urluescu, a Romániai Energiaszolgáltatók Szövetségének (AFEER) elnöke.

Belőtték a gázárnövekedés mértékét
Belőtték a gázárnövekedés mértékét
2025. december 03., szerda

Belőtték a gázárnövekedés mértékét

2025. december 03., szerda

Hol vásárolunk jövőre? – Sínen a Mega Image és a Profi fúziója

A jövő év első felében lezárul a Mega Image és a Profi fúziója – az Ahold Delhaize Csoport tagjai, a Mega Image és a Profi Rom Food 2026. március 31-től egyetlen jogi személyként működnek tovább, ám helyi márkáikat továbbra is megtartják.

Hol vásárolunk jövőre? – Sínen a Mega Image és a Profi fúziója
2025. december 03., szerda

Nőttek az ipari termelői árak, az energetikai ágazatban két számjegyű volt a drágulás üteme

Idén októberben 2024 azonos hónapjához képest átlagosan 8 százalékkal, 2025 szeptemberéhez viszonyítva 1 százalékkal nőttek a belföldi és exportértékesítési ipari termelői árak – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett adataiból.

Nőttek az ipari termelői árak, az energetikai ágazatban két számjegyű volt a drágulás üteme
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Két EU-s intézmény is ideiglenes megállapodásra jutott az orosz földgázimport fokozatos megszüntetéséről

Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament képviselői ideiglenes megállapodásra jutottak az orosz földgáz importjának fokozatos megszüntetésére vonatkozó szabályozásról – tájékoztatta az MTI-t a két uniós intézmény szerdán.

Két EU-s intézmény is ideiglenes megállapodásra jutott az orosz földgázimport fokozatos megszüntetéséről
2025. december 03., szerda

Látványosan megugrott az elektromos autók forgalma

Idén novemberben 36 százalékkal több új járművet helyeztek forgalomba Romániában, mint 2024 azonos hónapjában, a száz százalékban elektromos autók értékesítése azonban 114 százalékkal nőtt – közölte a Gépkocsigyártók és -importőrök Egyesülete (APIA).

Látványosan megugrott az elektromos autók forgalma
2025. december 02., kedd

Ünnepi sokk: a csokoládé ára nem csökken, pedig a kakaóé már bezuhant

Bár a kakaó világpiaci ára 2025-ben többéves rekordok után látványosan visszaesett, a csokoládé továbbra sem lett olcsóbb a boltok polcain.

Ünnepi sokk: a csokoládé ára nem csökken, pedig a kakaóé már bezuhant
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Vészhelyzet: leállt az ország energiaellátásának 10 százalékát biztosító erőmű

A Prahova és Dâmbovița megye vízellátása terén bekövetkezett krízis nyomán leállt a brazi-i erőmű működése. Az OMV-Petrom létesítménye fedezi Románia energiaellátásának tíz százalékát.

Vészhelyzet: leállt az ország energiaellátásának 10 százalékát biztosító erőmű
2025. december 02., kedd

Virágzik a feketepiac? Bár nőtt a szeszes italok jövedéki adója, kevesebb pénz folyt be az államkasszába

A tavalyi szint alatt maradnak a szeszes italokra kivetett jövedéki adókból származó bevételek a pénzügyminisztérium hivatalos adatai.

Virágzik a feketepiac? Bár nőtt a szeszes italok jövedéki adója, kevesebb pénz folyt be az államkasszába
2025. december 02., kedd

Román–kínai együttműködésben épül vonatgyár Debrecenben

Újabb ipari nagyberuházást jelentettek be Debrecenben: román–kínai együttműködésben vonatgyár épül a városban – adta hírül a Világgazdaság.

Román–kínai együttműködésben épül vonatgyár Debrecenben
Hirdetés
Hirdetés