
Egy év alatt 80 százalékkal, 4,4 milliárdra nőtt az egymással hálózatba kötött gépek és egyéb berendezések száma, s az előrejelzések szerint 2018-ra már mintegy 10,8 milliárd berendezés kommunikál majd más gépekkel világszerte – derül ki a Vodafone által csütörtökön közzétett felmérésből.
2014. július 10., 16:152014. július 10., 16:15
A tavalyi évhez mért növekedés 30 százalékát három iparág, a gépjárműgyártás, a háztartási elektronika, illetve a közművek adta. Ezek tipikusan olyan szektorok, ahol a technológia segítségével távolról lehet eszközöket szabályozni, irányítani vagy kényelmi funkciókat elérhetővé tenni.
A Vodafone másodízben készítette el nemzetközi felmérését, amelynek során 600 vállalatvezetőt kérdezett meg 14 országban, hét kiemelt iparágban. A felmérés szerint a gépek közötti hálózati kommunikációt (machine to machine – M2M) már a világ vállalatainak több mint ötöde használja.
A kérdésekre adott válaszok alapján a háztartási elektronikai eszközök gyártóinak több mint háromnegyede be fogja vezetni az M2M lehetőségét termékeiben. Szintén jelentős, 57 százalékos elterjedtség várható az egészségügyben, de a szállítmányozásban is hatékonyabban lehet a technológia segítségével feladatokat szervezni.
A technológia fejlődésének köszönhetően az M2M-beruházások megtérülése is jelentősen javult. Az idei kutatásban részt vevők 46 százaléka számolt be a megtérülés jelentős növekedéséről, szemben a tavalyi 36 százalékkal.
Földrajzi elterjedtség szempontjából beigazolódtak a Vodafone tavalyi felmérésének előrejelzései és Ázsia átvette a vezetést az Egyesült Államoktól, de a mostani számok alapján arra lehet következtetni, hogy a kontinensek között 2016-ra elhanyagolható lesz a különbség, átlag 55 százalékos elterjedtségi aránnyal.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!