2007. augusztus 22., 00:002007. augusztus 22., 00:00
A külföldről behozott járművek piacának az elmúlt két évben tapasztalt fejlődésével párhuzamosan hazai márkák értékesítési mutatói látványosan visszaesést mutatnak, főleg a belföldi eladás terén. Január óta ez az esés összesen hétszázalékos volt. A szakértők több okkal is magyarázzák a robbanásszerű fejlődést, amely csak az elmúlt két hónapban havi 18 ezer behozott járművet jelentett. Ez több mint az 1999-ben és 2000-ben az egész év folyamán importált autók száma. Az év első hónapjában 178 ezer új járművet adtak el, azaz húsz százalékkal többet, mint a tavaly, az import pedig ötven százalékkal nőtt 2006 azonos időszakához képest. A piac látványos ugrásának indokai között szerepel a makroökonómiai növekedéssel párhuzamos bérnövekedés (emiatt többen döntenek az autóvásárlás mellett), a regisztrációs adó bevezetése (következtében a másodkézből való járművek látványosan megdrágultak), a január elsejétől hatályba lépett új vámelőírások és leasingfeltételek módosulása. A legnagyobb számban a Renault különböző típusai keltek el, ezt követte a Skoda és a Volkswagen. Lényeges növekedés volt az eladások terén a luxusjárművek esetében is. A motor tekintetében a gázolaj-meghajtásúak örvendenek nagyobb sikernek a vásárlók körében.
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Sajtóhírek szerint mintegy ezer alkalmazottjától válna meg az OMV Petrom olajipari társaság Romániában. A legtöbb hazai töltőállomást – 780-at – működtető óriásvállalat közleményében az elbocsátásra kerülő alkalmazottak számát nem erősítette meg.
Magyarország és Románia érdekei teljes mértékben egybevágnak az energetika területén, a két ország ezért ennek mentén a jövőben is szorosan együtt fog működni – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebookon.
Az Európai Unió és az eurózóna gazdaságának teljesítménye is enyhén nőtt az idei második negyedévben az előző három hónaphoz képest; Románia azok közé a tagállamok közé tartozott, amelyek a legnagyobb bővülést jegyezték.
Az új, 2027 utáni európai uniós agráriumot érintő költségvetés-tervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ezért közösen kell fellépnünk ellene – közölte Nagy István magyar agrárminiszter egy szlovák–magyar kétoldalú egyeztetés kapcsán.
A Román Nemzeti Bank (BNR) csütörtökön közzétett adatai szerint a nemteljesítő hitelek aránya június végén 2,81 százalék volt, szemben a március végi 2,53 százalékkal.
Idén augusztusban 4 689 262 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 4199-cel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2770 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) csütörtökön közzétett adataiból.
Az EU-ban 0,6 százalékkal nőttek az ipari termelői árak júliusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) szerdán közzétett adataiból.
Öt intézkedéssel készül csökkenteni a kormánykoalíció a villamos energia árát – jelentette be kedden az energiaügyi miniszter. A hatósági árplafon kivezetése és az áfa megemelése miatt sok esetben megkétszereződött az energia fogyasztói ára.
Anyajuhok és üszők vásárlására dolgozott ki pénzügyi támogatási csomagot a bukaresti Agrár- és Vidékfejlesztési Minisztérium (MADR). A tervezetről Adrian Pintea államtitkár számolt be az AGRO TV műsorában.