
Jóval olcsóbban, sokszor fele annyi pénzért utazhatnak a parlamenti képviselők és a szenátorok a hazai Tarom légitársaság járataival, mint az állampolgárok – derült ki a Ziarul Financiar gazdasági-pénzügyi portál összeállításából.
2014. szeptember 23., 19:332014. szeptember 23., 19:33
A képviselőház tájékoztatása szerint erre az évre a Tarommal 4 millió lejes szerződést kötöttek még januárban: ennek nyomán a képviselőknek fejenként havonta négy, munkával kapcsolatos légi utat biztosítanak. Az egy évre kötött megállapodás alapján a honatyáknak 82 euróba kerül egy menetjegy, míg az oda-vissza repülőjegyért 164 eurót kell fizetniük. A díjszabás mindegyik belföldi járat esetében ugyanannyi, a honatyák pedig minden esetben a turistaosztályon utaznak.
Ugyancsak havi négy utat biztosítanak a szenátoroknak a felsőház és a légitársaság által megkötött 11 millió lejes szerződés alapján. A légitársaság egyébként Bukarestből Kolozsvárra, Nagyváradra, Temesvárra, Marosvásárhelyre, Nagybányára, Szatmárnémetibe, Nagyszebenbe és Jászvásárra indít mentrend szerinti járatokat.
Ehhez képest a Tarom azon ügyfeleinek, akik egy héttel korábban lefoglalják repülőjegyüket, ennél jóval többet kell fizetniük egy utazásért: a Bukarest–Nagyvárad-vonal szeptember 29-én induló, két és fél órát megtevő járatára például 150 euróba kerül egy menetjegy.
A Ziarul Financiar arra is rámutat, hogy az állampolgárok számára a többi utazási alternatíva sem sokkal kedvezőbb: a főváros és Nagyvárad közötti távot 12 óra alatt megtevő vonat hálókocsijába szóló jegy például 330 lejbe kerül, míg gépkocsival a két város közötti út nyolc–kilenc óra is lehet, az üzemanyagra költött összeg pedig szintén eléri a 300 lejt.
A hiányos közúti és vasúti infrastruktúra a légi közlekedés kihasználására kellene hogy ösztönözze a lakosságot, ezzel szemben a Tarom légitársaság belföldi forgalma az idei év első felében 10 százalékkal esett vissza. Több honatya is bevallotta, hogy ritkán veszi igénybe személyes célokra a légitársaság szolgáltatásait, a Ziarul Financiar szerint ugyanakkor a Tarom belföldi járatain a képviselők és szenátorok mellett nagyrészt vállalkozók utaznak üzleti célból.
A belföldi forgalom visszaesésével szemben a Tarom külföldi járatain 12 százalékkal többen utaztak az év első felében, mint a tavalyi év azonos időszakában. A vállalat szolgáltatásait január és június között összesen egymillió utas vette igénybe. A 60 éve megalapított Tarom volt egyébként az első állami vállalat, amelynek élére magánmenedzsmentet neveztek ki 2012 novemberében.
A vezérigazgatói tisztséget jelenleg Christian Heinzmann tölti be, aki munkájáért havonta nettó 10 ezer eurós fizetést kap, legfőbb feladata pedig a cég tevékenységének hatékonnyá, illetve nyereségessé tétele. A légitársaság tavaly 1,2 milliárd lejes bevételt jegyzett, ennek nyomán 44 százalékkal, közel 130 millió lejjel csökkentette veszteségét. A Tarom 24 repülőgépet működtet, és összesen 50 helyiségbe indít járatokat.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!