2009. augusztus 12., 10:012009. augusztus 12., 10:01
A szén-dioxid-kibocsátás nagyságát tekintve Magyarország a 47-ik helyen állt a 65 országból álló listán. A világon a kibocsátás a bázisévnek számító 1990 óta 40 százalékkal növekedett, és különösen az ezredforduló után gyorsult fel. Mára Kína lett a világ legnagyobb légszennyezője, megelőzvén az Egyesült Államokat, a harmadik helyen álló Oroszországot, illetve Indiát és Japánt. Kína termeli a világ teljes szén-dioxid-kibocsátásának 22 százalékát, a gyorsan iparosodó ország 180 százalékkal több szén-dioxidot bocsátott a levegőbe tavaly, mint 1990-ben.
A 2012-ben lejáró Kiotói Jegyzőkönyv általánosságban azt írja elő, hogy a résztvevők a 2008–2012 közötti időszakra legalább 5 százalékkal csökkentsék az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest. Az EU 8 százalékos csökkentést vállalt. Az EU továbbá vállalta, hogy összuniós szinten 2020-ra húsz százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást 1990-hez viszonyítva.
Az Unió már 2005-re a vállalás jelentős részét – 7,9 százalékát – teljesítette, és ez nagyban az új tagállamokban tapasztalt, meredek csökkenésnek köszönhető. Az IWR elemzése szerint tavaly globálisan 120 milliárd euró értékű beruházást hajtottak végre a megújuló energiatermelésben, ahhoz azonban, hogy az ásványi energiaforrások felhasználása csökkenjen, évi 500 milliárd euró beruházásra lenne szükség.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.