2009. február 05., 09:052009. február 05., 09:05
Mint információik rámutatnak, az IMF-küldöttség tagjai azt követően jutottak erre az álláspontra, hogy a napokban tárgyalásokat folytattak a román gazdasági élet főbb szereplőivel, vállalatvezetőkkel, bankárokkal. Ez lenne egyébként az első alkalom 1999 utolsó negyedéve óta, hogy a bruttó hazai termék (GDP) csökkenne az előző időszakhoz viszonyítva.
A 2010-es évre vonatkozó valutaalapi előrejelzések sem adnak okot derűlátásra, az IMF-küldöttség szerint a jövő év a legjobb esetben is csak a stagnálásról szólhat. Amint arról lapunkban is beszámoltunk, a kormány által elfogadott költségvetés-tervezet 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol. A kormány illetékesei azonban az IMF-küldöttséggel folytatott tárgyalások során úgy nyilatkoztak, hogy van forgatókönyvük egy szerényebb mértékű növekedésre is.
Amint beszámoltunk, már több politikus, köztük Traian Băsescu államfő is bejelentette, Romániának idén külföldi forrásból származó gazdasági mentőcsomagra lesz szüksége. A vélemények még megoszlanak, hogy az IMF-től vagy az Európai Uniótól igénylik-e a segítséget, de egyre többen hangoztatják, hogy a kormány hitelt fog igényelni.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
A mezőgazdasági minisztérium javaslatára a szerdai kormányülésen elfogadták a növénytermesztőknek és állattenyésztőknek járó átmeneti támogatások (ANT) keretösszegeiről szóló határozatot.