
Fotó: Krónika
Az Aradi úton, viszonylag közel a belvároshoz – a Teleki (Városháza) és a Vitéz (Decebal) utcák kereszteződése mellett – épülő, nyolcemeletes létesítményben a tervek szerint 131 szoba kap helyet, kiegészítőként pedig egy vendéglő, egy bár, egy terasz, három konferenciaterem, egy edzőterem és egy 76 férőhelyes parkoló épül. A szálló a franchise-t megvásároló üzletemberek, Valentin Ionescu, Antonio Longo és Wiliam Banfi tulajdona.
Az építtetők arra számítanak, hogy befektetésük tíz év alatt térül majd meg. Valentin Ionescu elmondta, a szálló valamennyi, a szállodalánc által megkövetelt környezetvédelmi előírásnak meg fog felelni, és a legkorszerűbb légkondicionáló berendezéssel látják el. Ionescu szerint bár a szálló hivatalosan csupán háromcsillagos, ötcsillagos szolgáltatásokat nyújt. „Nem luxushotel, hanem businessszálló, amely az üzletemberek minden igényét kielégíti majd” – mutatott rá Ionescu. A befektetés nyomán 120 új munkahely jön létre, a város kasszájába pedig évente 350 ezer euró folyik majd be a különböző adókból és illetékekből.
Két új szálló 2008-ban
A Ramada szállodaláncnak eddig hat szállója működik Romániában: három Bukarestben, egy-egy Brassóban, Nagyszebenben és Iaşi-ban, egy újabb pedig a nagyváradival egy időben épül Kolozsváron.
A iaşi-i és a brassói szállodákat idén adták át, előbbit júniusban, utóbbit ebben a hónapban. A brassói szálló 20 millió eurós zöldmezős beruházás keretében épült fel, míg Iaşi-ban csupán 6,5 millió eurós beruházást igényelt a cég megtelepedése, ott ugyanis a leromlott állagú Orizont Szállót újították fel. A Nagyváradon épülő szállodával szemben e két hotel négycsillagos. A brassói szálloda 106 szobás, nyolc apartmannal és egy elnöki lakosztállyal. Emellett négytermes konferenciaközpont, száz férőhelyes vendéglő, valamint relaxációsközpont is helyet kapott az épületben. A beruházó HT Tower ingatlanfejlesztő arra számít, hogy a szálloda kihasználtsága már idén 70 százalékos lesz. A múlt hónapban átadott Ramada Iaşi City Centerben 76 szoba, 180 helyes étterem, kávézó, klub, valamint öt, korszerűen fölszerelt konferenciaterem kapott helyet.
Amerikai tulajdonosok
Az 1954-ben alapított Ramada szállodalánc jelenleg világszerte összesen 850 szállót birtokol, és a legnagyobb egyesült államokbeli csoport, a Wyndham Hotel Group része. Ennek világszerte összesen 6550 szállodája van, összesen 551 ezer szobával. A Ramadát Romániában a Trend Hospitality cég képviseli, amely Románián kívül Bulgáriában és Moldova Köztársaságban van még jelen stratégiai befektetőként. A román piacon a Ramada mellett a Super 8 Motel és a Days Inn franchise-jogait is birtokolja.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.