Fotó: Facebook/Raluca Turcan
Cáfolta csütörtök este Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes a Realitatea Plus hírtelevízió műsorában azokat a híreket, amelyek szerint 2021-ben csökkeni fognak a közalkalmazotti bérek.
2020. november 20., 08:422020. november 20., 08:42
A kormányfőhelyettes szerint ezeket az információkat „a Szociáldemokrata Párt (PSD) propagandakönyvéből vették”.
A kiszivárgott információk szerint jövőre is kaphatnak üdülési csekket a romániai közalkalmazottak, ami az idei utalványok érvényességi idejének a meghosszabbításával valóságos mentőövet jelenthet a belföldi idegenforgalom számára.
Az idei év első kilenc hónapjában több mint 1,24 millió közalkalmazottat tartottak nyilván Romániában, a fizetésükkel járó kiadások pedig elérték a 80,9 milliárd lejt, ami 6,5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához mérten.
Az Országos Stratégiai és Előrejelző Bizottság arra számít, hogy jövőre nagyjából 45 százalékkal magasabb lesz a bruttó átlagbér a közszférában, mint a magánszektorban.
Az alapvető élelmiszerek ára október 1-jétől emelkedni fog, miután a kormánykoalíció „ellenvélemények nélkül” úgy döntött, hogy feladja a kereskedelmi árrések korlátozását – nyilatkozta Ioana Ene Dogioiu kormányszóvivő a Hotnews.ro portálnak.
A román adósbesorolás befektetésre ajánlott minősítésének Moody's általi megerősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt – fogalmazta meg szombaton Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A Moody's hitelminősítő intézet pénteken este úgy döntött, hogy továbbra is a befektetésekre ajánlott „befektetési kategóriában” tartja Romániát, és a Baa3 minősítést adta az országnak negatív kilátásokkal.
A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg a résztvevők és érdeklődők az aradi Agromalim mezőgazdasági szakkiállításon.
Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.
Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
szóljon hozzá!