Hirdetés

Rajtol a Tengerpart mindenkinek program

Hétfőn rajtol a Tengerpart mindenkinek elnevezésű program idei kiadása. A június 19-éig igénybe vehető, szezonon kívüli kedvezményes fekete-tengeri nyaralásból az érintettek számításai szerint több mint 10 ezer turista veheti ki a részét.

Bálint Eszter

2015. április 28., 19:532015. április 28., 19:53

A programot a Román Turisztikai Munkáltatók Szövetsége (FPTR), a Romániai Utazási Irodák Egyesülete (ANAT), illetve a Tengerpart–Duna-delta Egyesület (ALDD) kezdeményezte annak érdekében, hogy a nyári idényen kívül is legyenek vendégeik, illetve hogy azok is meg tudják engedni maguknak a tengerparti nyaralást, akiknek amúgy szezonban nem lenne anyagi lehetőségük.

„Az egész tengerpart készen áll a szezonnyitásra, jobban, mint az előző években” – fejtette ki Nicolae Bucovală, az FPTR elnöke, aki a legnépszerűbb tengerparti üdülő, Mamaia munkáltatóit tömörítő egyesületet is vezeti. Mint fogalmazott, arra számítanak, hogy végre akkora sikernek örvend a program, mint amekkorát vártak annak útnak indításakor.

Az FPTR közleménye szerint az árak megegyeznek a tavaly szeptember-októberi, idényen kívüli nyaraltatásban felszámoltakkal, így az áfacsökkentésnek köszönhetően a turisztikai csomagok olcsóbbak is lehetnek, mint ősszel.

A hivatalos közlés szerint a Mamaia–Konstanca–Eforie környéken egy 6 napos nyaralás ára egy főre 205 lejig terjed reggeli nélkül egy egycsillagos hotelben, két csillag hasonló körülmények között 235, három csillag pedig 265 lej lehet. Ha a vendég a félpanziós ellátást választja, akkor kétcsillagos szállodában 315, háromcsillagosban 425, négycsillagosban 485, ötcsillagosban pedig 605 lejt kell egy főre fizetnie hat napra.

A teljes körű ellátást biztosító all inclusive szolgáltatást is viszonylag olcsón élvezhetik a nyaralni vágyók, egy főre öt éjszaka 765 lej egy háromcsillagos szállodában, ötcsillagos hotelben pedig 985 lej. Lényegesen kevesebb pénzből megúszható eközben a szezon előtti nyaralás a Fekete-tenger romániai partszakaszának déli üdülőiben – Costineşti, Olimp, Neptun, Jupiter, Cap Aurora, Venus, Saturn, Mangalia, Vama Veche –, legalább száz lejt spórolhatnak valamenynyi turisztikai csomag esetében, akik ezeket választják.

Eddig tizenhat tengerparti szálloda jelezte, hogy részt venne a programban: éjszakánként öszszesen 1238 szálláshelyet kínálnak az ország több mint hetven utazási irodájának közvetítésével, ami azt jelenti, hogy az előszezon végére a 10 ezret is meghaladhatja a program haszonélvezőinek száma.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés