Hirdetés

Lendületet kaphat az észak-erdélyi autópálya

Új lendületet adhat a torzóban lévő észak-erdélyi autópálya megépítésének, hogy egy év halogatás után az Európai Bizottság (EB) elfogadta Románia nagyszabású infrastrukturális projektjét.

2014. szeptember 23., 13:112014. szeptember 23., 13:11

2014. szeptember 23., 19:302014. szeptember 23., 19:30

A stratégiai dokumentum a román kormány ama közúti, vasúti, hajózási és légi infrastrukturális beruházásait vázolja, amelyeket Bukarest 2030-ig valósítana meg, és amelyekre összesen 37 milliárd eurós finanszírozást igényelt az uniós kormánytól.

A brüsszeli döntésről beszámolva az Europa FM kereskedelmi rádió kedden arról számolt be, hogy a stratégia jóváhagyása nyomán nagyobb esély nyílik uniós forrásból is finanszírozni a 2004-ben megkezdett észak-erdélyi sztráda megvalósítását.

Bár a bukaresti hatóságok egyelőre nem pontosították, elsőként mely projektek kivitelezésére összpontosítanak, a csatornának a román közlekedési minisztériumból származó információi szerint a Nagyszebent Piteşti-tel, a Piteşti-et Craiovával, valamint a Nagyváradot Brassóval összekötő autópálya bizonyos szakaszai jelentenek prioritást a kormány számára.

István Zoltán, a szaktárca RMDSZ-es államtitkára kedden nem tudott tájékoztatást adni lapunknak a sztrádafinanszírozási kilátásokról, mivel elmondása szerint maga sem látta az EB által jóváhagyott infrastrukturális stratégiát, a minisztérium sajtóosztályán pedig későbbre ígértek tájékoztatást. Lapunk úgy tudja, a nagyszabású projekteket sorjázó dokumentumot jóformán államtitokként kezeli a kormány.

Különben Brüsszelben azért kerülhetett csak most terítékre az ország infrastrukturális stratégiája, mert a közlekedési tárca éléről júniusban lemondott Dan Şova mandátuma idején a minisztérium nem volt képes öszszefüggő tervet kidolgozni, így a terv véglegesítése utódjára, a kolozsvári Ioan Rusra hárult.

Az időhúzás miatt egyébként Románia akár kétmilliárd eurót is veszíthet az EU-támogatásból. Az átfogó beruházási terv öszszesen 530 projektet tartalmaz, ezek 43 százaléka a közúti, 36 százaléka a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére vonatkozik. A szállítási minisztériumot augusztustól irányító Ioan Rus szerint 2020-ig 600 kilométernyi új autópálya-szakaszt és 2500 kilométer gyorsforgalmi utat építene a kormány, ezenkívül felújítanának 3000 kilométer, az ország különböző régióit összekötő útszakaszt.

Az észak-erdélyi autópálya számára már csak azért is jól jönnének az uniós források, mivel az amerikai Bechtellel – amely tíz év alatt mindössze 52 kilométert épített meg a 415 kilométeresre tervezett sztrádából a Kolozs megyei Gyalu és Aranyosgyéres között – történt tavalyi szerződésbontás óta a román kormány kevés forrást tud előteremteni a munkálatok folytatására.

Brüsszel egyébként már korábban azért zárkózott el ennek a sztrádának a finanszírozásától, mert a Năstase-kormány 2003-ban közbeszerzési eljárás nélkül, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva bízta az építést az amerikai cégre. Ugyanakkor az EU mindig is a 4-es számú páneurópai folyosó romániai szakaszának, a dél-erdélyi sztrádának a kivitelezését támogatta, amelyet amúgy Bukarest már a kilencvenes évek végén prioritásként jelölt meg.

Victor Ponta miniszterelnök két héttel ezelőtt – az észak-erdélyi autópálya Gyalu–Magyarnádas közötti szakasza építőtelepének átadásán – még arról beszélt, hogy csak az Aranyosgyéres-Marosvásárhely-szakaszon használhatnak fel EU-s forrásokat, a pálya Gyalutól nyugatra eső szakaszait saját forrásokból kell megépíteni. A Bechtel „kiebrudalása”, valamint a Bukarestet Piteşti-en és Nagyszebenen keresztül Araddal összekötő dél-erdélyi sztráda építésének előrehaladásával viszont a jelek szerint elhárult az akadály az uniós finanszírozás elől.

A szállításügyi minisztérium éppen a napokban készül kihirdetni a nyertest a Bechtel által félbehagyott Bors–Berettyószéplak közötti szakasz befejezésére kiírt pályázaton, az év végéig pedig várhatóan elkészül a Magyarnádas–Berettyószéplak- szakasz megvalósíthatósági tanulmánya, és jövő szeptemberben már ott is elkezdődhet az útépítés.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
2026. március 17., kedd

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél

Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
Hirdetés
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
Hirdetés
Hirdetés