Hirdetés

Ponta bioáfát csökkentene

Miközben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megtorpedózta a román kormány tervét, miszerint a kenyér áfájának 15 százalékos csökkentése nyomán januártól ugyanilyen mértékben lefaragnák a húsipari termékek általános forgalmi adóját is, Victor Ponta a biotermékek vonatkozásában kacérkodik hasonló elképzeléssel.

Rostás Szabolcs

2013. november 10., 18:302013. november 10., 18:30

 A miniszterelnök a hét végén arról beszélt, hogy jövőre – várhatóan a legközelebbi költségvetés-kiigazítás előtt – felveti a nemzetközi pénzintézet illetékeseinek, hogy a biotermékeket illetően faragják le a 24 százalékos áruforgalmi adót kilenc százalékra. Szerinte az intézkedés kisebb mértékben, mintegy 25 millió lej értékben befolyásolná a költségvetést, mint a kenyéráfa csökkentése, mivel biotermékekből lényegesen kevesebb fogy. „A Bio Románia az ország brandjévé vált, hasonló néven futó projekt keretében piacra dobott termékek nagy sikert könyveltek el az elmúlt időszakban az európai országokban, így kár lenne nem élni az áfacsökkentés lehetőségével” – hangoztatta a kormányfő. Kérdés azonban, hogy mindez meghatja-e az IMF illetékeseit.

A valutaalap annak ellenére sem ment bele a hústermékek áfájának csökkentésébe, hogy Ponta nemrég közölte, a kenyér áfájának lefaragása nyomán nőttek a sütőipari termékek eladása utáni bevételek, tisztult a feketegazdaság, ugyanakkor a végfogyasztó is jól járt, mert csökkent a péktermékek ára. Sőt Aurel Popescu, a Rompan sütõipari munkáltatói szövetség elnöke is megelégedéssel nyugtázta, hogy szeptemberben átlagosan tízszázalékos árcsökkentést mértek az ágazatban, és ugyanilyen mértékben emelkedett a leszámlázott termékek aránya.

Eközben az Orbán-kormány úgy döntött, hogy január 1-jétől az élő- és a félsertés általános forgalmi adója 5 százalékra csökken a jelenlegi 27 százalékról. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton úgy vélekedett, a lépés hozzájárul a gazdaság fehérítéséhez, az érintett vállalkozások versenyképességének növeléséhez, az áfacsökkentésnek köszönhetően kedvezőbb áron lehet majd sertést vásárolni Magyarországon. A tárcavezető jelezte azt is: az élelmiszergazdaság más területein is terveznek áfacsökkentést.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés