Hirdetés

„Plázasűrűség” Kolozsváron

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A kincses városban a legnagyobb az egy főre eső bevásárlóközpont-felület Kolozsváron a legnagyobb Romániában a „plázasűrűség”, egy főre 406 négyzetméternyi bevásárlóközpont esik – derül ki a Regatta ingatlan-tanácsadói vállalkozás által közzétett adatokból. Bukarest csupán a tizenharmadik helyen áll országos viszonylatban – egy fővárosira „mindössze” 128 négyzetméter pláza esik. A második különben Piteşti 375 négyzetméter/fővel, a harmadik pedig Konstanca 288 négyzetméter/fővel.

Bálint Eszter

Bálint Eszter

2008. július 30., 00:002008. július 30., 00:00

Jelen pillanatban Kolozsváron két pláza működik, a város nyugati kijáratánál található Polus Center, valamint a Györgyfalvi negyedi Iulius Mall. Mindkettőt 2007-ben adták át, és összesen 98 ezer négyzetméternyi üzleteknek bérbe adható felülettel rendelkeznek. Még a tavaly tavasszal jelentették be továbbá, hogy 85 millió eurós ráfordításból 2009 második félévére plázát épít a londoni tőzsdén is jegyzett brit Dawnay Day befektetési cég. A tervek szerint a város központjában lévő egykori Tricotaje Someşul gyár helyén 4 csillagos szállodát, bevásárlóközpontot és irodaházat építenek Atrium Centers néven.
A vidék uralma pedig a jövőben is megmarad – vetítik előre az ingatlanipari szakértők. „A legtöbb lakossal rendelkező 13 romániai városban jelen pillanatban 855 313 bérbe adható plázafelület található” – nyilatkozta Dragoş Radu, a Regatta elemzője. Az ingatlan-tanácsadói vállalkozás által készített elemzés pedig rámutat, hogy a következő 3–5 évben ezekben a városokban meg fog háromszorozódni az egy főre eső plázaterület. Így – miközben jelenleg minden ezer lakosra 170 négyzetméter bevásárlóközpont esik, addig legtöbb öt éven belül ez az érték 645-re fog emelkedni. 2010-ig az előzetes bejelentések értelmében 140 nagy bevásárlóközpont épül, amelyekben összesen több mint 4 millió négyzetméter üzleteknek bérbe adható felület lesz. Ezekből az üzletházakból várhatóan 20 épül a fővárosban, a többi valamely nagyvárosban kap helyet.
Luiza Moraru, a CB Richard Ellis-Eurisko ingatlan-tanácsadói vállalkozás tulajdonosa azonban nem ennyire derűlátó. Szerinte a tervezett bevásárlóközpontok egy része „csak papíron marad”, az ezek megépítésére szánt területek egy részének valószínűleg menet közben megváltozik majd a rendeltetése vagy a tulajdonosa. Előfordulhat ugyanis, hogy a piac nem tud annyi plázát eltartani, ahányat a különböző hazai és külföldi ingatlanfejlesztők terveznek.


Sínen van a csíkszeredai plázaépítés

Július eleje óta már az egykori traktorgyár struktúrájának a bővítésén dolgozik Csíkszeredában az izraeli érdekeltségű Plaza Centers, amely várhatóan jövőre készül el. A Csíki Pláza 25 millió eurós beruházásból épül, a létesítmény 29 ezer négyzetméteren terül majd el, amelyből 14 ezer négyzetméter a bérbe adható felület. Ugyanakkor a tervek szerint szeptemberre elkészül a bevásárlóközpont 600 férőhelyes parkolója.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés