Hirdetés

Pláza épül Szatmáron – Dél-afrikaiak fejlesztenek a megyeszékhelyen

Pláza épül jövő év végig Szatmárnémetiben – közölte Dorel Coica polgármester. Mint részletezte, a bevásárlóközpont a Szamos bal oldali töltése mellett, a két híd között, az évtizedek óta épülő ortodox katedrális hátánál kap majd helyet.

Babos Krisztina

2015. április 29., 19:562015. április 29., 19:56

A környékre vonatkozóan évek óta létezik egy jóváhagyott terv, azonban az elöljáró állítása szerint a gazdasági válság keresztülhúzta az osztrák tőkéjű Real 4 You terveit, a vállalat pedig a projektjét eladta a dél-afrikai tulajdonú New Europe Property Investments (NEPI) vállalatnak, ami nemcsak vállalkozik a plázaépítésre, de bővítené is az elképzeléseket.

Dorel Coica szerint a cég megvenné a szóban forgó terület szomszédságában lévő Sarmex bútorgyárat, valamint egy, az önkormányzat tulajdonában lévő területet is, melyet a városháza hamarosan licitre bocsát. Mint kifejtette, a tervezett beruházáshoz egy 27 ezer négyzetméteres területre lenne szüksége a befektetőnek, ahol háromszintes épületet akar felhúzni 700 parkolóhellyel. Az üzlethelyiségeket a polgármester szerint bérbe adná a beruházó, a komplexum szolgáltatásait pedig étteremmel egészítené ki.

Dorel Coica kifejtette: több mint egy éve tárgyal a dél-afrikai vállalattal, mellyel végül abban állapodott meg, hogy a város minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja a befektetést, a kivitelező pedig igyekszik 2016 végére befejezni a munkát. A polgármester úgy vélte, mivel Szatmárnémetiben nincs pláza, itt az ideje létrehozni egyet. Mint elmondta, a tervezett beruházás összértéke eléri a 40 millió eurót.

A szóban forgó terület egyébként meglehetősen elhanyagolt állapotban van, rengeteg a környéken az illegális szemétlerakat, a düledező házakban pedig hajléktalanok élnek – amint arról beszámoltunk, körülbelül két hete az egyik viskó az égve felejtett gyertyától kigyulladt, a tűzben pedig három felnőtt és két gyerek lelte halálát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
2026. március 12., csütörtök

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat

Ingatlanadó-kedvezményben részesülhetnek az önerőből napelemet vagy hőszivattyút telepítő, illetve környezetbarát hőszigetelést alkalmazó háztulajdonosok Romániában egy korábban elvetett, de most leporolt törvénytervezet szerint.

Ingatlanadó-csökkentéssel díjaznák a környezetbarátokat
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés