Megnyílt a Petry-cég első kolozsvári üzlete csütörtökön a Széchenyi (Mihai Viteazul) téri piac mellett. Varga-Pál Petry Zsolt, az 1879-es alapítású marosvásárhelyi cég ügyvezetője a hivatalos megnyitón elmondta: még két további bolt nyitását tervezik a kincses városban.
2014. szeptember 04., 20:342014. szeptember 04., 20:34
Mint részletezte: az elsősorban hagyományos hentesárut forgalmazó cég saját vágóhíddal rendelkezik, illetve övék Maros megye legnagyobb feldolgozóüzeme. Hozzáfűzte: termékeik kizárólag Romániából származó, friss húsból készülnek, hiszen a hazai hús jobb minőségű, mint az importáru.
„Úgy látom, hogy csak a saját üzlettel való terjeszkedésnek van értelme, ebben van a nagyobb lehetőség. A hipermarketek le akarják nyomni az árakat, ez egyértelműen minőségromlást jelent, nyilván a saját érdekeiket nézik. Ellenben ha az ügyfél érdekeit vesszük figyelembe, akkor saját üzleten keresztül kell eljuttattunk a termékeket, kiiktatva a nagy multinacionális üzletláncokat. Azt látjuk, hogy a modern kereskedelem mellett, a hagyományos kereskedésnek, a kicsi hentesboltnak, szaküzletnek is megvan a maga piaca” – nyilatkozta lapunknak Varga-Pál Petry Zsolt.
Elmondta: van piaci kereslet az első kézből vett termékekre, azért is nyitották meg első kolozsvári üzletüket egy piacon, hiszen az emberek ide azért jönnek, hogy a termelőktől, első kézből vásároljanak. Kérdésünkre elmondta: a válság természetesen az élelmiszer-, azon belül a húsipart is érintette, országos szinten mintegy 25 százalékos csökkenést tapasztaltak az élelmiszeriparban. „Mi is teljesen újra kellett szervezzük a működésünket, és át kellett gondoljuk a piaci stratégiánkat. Ez nekünk is időbe telt, de most már úgy látszik, hogy túl vagyunk ezen, és a terjeszkedés irányába haladunk” – magyarázta.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!