2013. március 06., 07:452013. március 06., 07:45
Édler András, a kamara elnöke tegnap elmondta, reméli, belátják, hogy hosszú távon nem kifizetődő az országnak, ha fenntartják ezt a módosítást.
„Lehet, hogy rövid távon pénzt hoz az államkasszába, ha még egy rend bőrt lehúznak a kisvállalkozókról, de ha fél év után csődbe jutnak, több adót már nem fizetnek” – fogalmazott. Mint beszámoltunk, Édler már korábban megfogalmazta, hogy csődhullámot eredményezhet, ha azokat a vállalkozókat, akiknek éves forgalma nem haladja meg a 65 ezer eurót, 3 százalékos forgalmi adó befizetésére kötelezik. Szerinte a mikrovállalkozásokra vonatkozó plafon továbbra is 100 ezer euró kellene hogy legyen, és a vállalkozókra kell bízni a döntést, hogy 16 százalékos profitadót vagy 3 százalékos forgalmi adót fizetnek. A petíciót alig 231 vállalkozó írta alá, ami az aktív Kovászna megyei cégeknek 5 százaléka. „Azt tapasztaltam, hogy nagyon sok üzletember fél, hogy ha aláír, ellenőrök fogják zaklatni. Nem természetes, hogy még mindig félelemben élünk” – szögezte le Édler. A kezdeményezést eljuttatták a kamara országos vezetőségéhez, ám kitérő választ kaptak, ezért a napokban valamennyi megyei kamarához elküldték a petíció szövegét, hogy ha jónak látják, csatlakozzanak.
| A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vállalta, hogy a cégbíróság helyett értesíti a vállalkozókat, ha dokumentumaik nincsenek rendben. Édler András, a kamara elnöke tegnap elmondta, több vállalkozó panaszkodott, hogy törvényszéki idézést kaptak, mert a cégbíróság kezdeményezte a cégük felszámolását, ha irataik nem voltak rendben. Például ha a cég székhelyére vonatkozó bérleti szerződés lejárt, a cégbíróság kezdeményezte a felszámolást a törvényszéken. „A törvényszéki idézés kézhezvétele után is le lehet állítani a folyamatot, a meghosszabbított bérleti szerződést be kell vinni a cégbíróságra, majd jelezni a törvényszéken, hogy megoldódott az ügy” – ecsetelte Édler, aki ugyan az ügyben megkereste a cégbíróságot, de azt a választ kapta, hogy nincs arra keret, hogy értesítsék őket. Végül megegyeztek, hogy mielőtt a törvényszéken kérné a felszámolást, a cégbíróság elküldi a kamarához a problémás cégek listáját, majd az érdekvédelmi szervezet értesíti ezek tulajdonosait. |
Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.