
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură/rocklee
Még 2030-ra sem lesz egybefüggő aszfaltcsík a dél-erdélyi autópálya Nagylaktól egészen Bukarestig – vont mérleget legfrissebb jelentésében az Európai Számvevőszék.
2020. június 19., 11:252020. június 19., 11:25
Az intézmény amúgy a nyolc legfontosabb infrastrukturális beruházás közé sorolja az A1-es jelzésű, szakaszaiban már megépült autópályát. Számításaik szerint tíz év múlva ezek közül a dél-erdélyi sztráda mellett egy lengyelországi és egy spanyolországi vasútépítés nem ér véget. A magyarázat: hosszú ideig tart az építkezés, és közben olyan szakaszok is vannak, amelyekről még a terv sem született meg. A számvevőszék ugyanakkor megállapította, hogy
Amíg nem lesz összefüggő autópálya, addig az arra autózóknak bizonyos szakaszokon kétsávos főutakon kell közlekedniük, ami nap mint nap fennakadásokhoz vezet, ráadásul nem is biztonságos – irányítja rá a figyelmet az intézmény. Összevetve a statisztikai adatokat, megállapítja ugyanakkor, hogy ezeken a szakaszokon lényegesen nagyobb az ütközések és a halálos balesetek száma, és ezekből nagyon sok a frontális ütközés. A dokumentum szerint az EU számvevőszéke a sztrádaépítés kapcsán arra a következtetésre jutott, hogy
Az első összeg arra vonatkozik, hogy a Lugos és Déva között egy megépült szakaszt nem lehet használni. A második összeg pedig arra utal, hogy Déva környékén két szakaszt építési hiba miatt vissza kellett bontani, hogy megfelelő csatlakozást tudjanak biztosítani.
Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.
Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
szóljon hozzá!