
Tekintettel a tavalyi sikerre második alkalommal is meghirdetik a középiskolásoknak szóló Pénzmágnes – Kulcs a gyarapodáshoz című tantárgyversenyt – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Magdó János kolozsvári magyar főkonzul.
2014. március 25., 19:242014. március 25., 19:24
Magyarország külképviselete mellett társszervező a Romániai Magyar Közgazdász Társaság, a Magyar Mágnás Egyesület és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Kara.
Magdó emlékeztetett: tavaly 438 középiskolás nevezett be, közülük 266-an vettek részt ténylegesen a versenyben, idén hasonló részvételi adatokkal már elégedettek lennének. A dobogós helyezést elérő diákok pénzjutalomban részesülnek, az első helyezett 500, a második 300, míg a harmadik 200 eurót vihet haza.
A vetélkedő első, internetes szakaszára április 24-én kerül sor, míg a kolozsvári döntőt május16-án rendezik meg. Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja ugyanakkor elmondta a felső oktatási intézmény egy 150 eurós külön díjat is felajánl. Bővebb információk a www.penzmagnes.ro oldalon.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!