2009. január 13., 23:232009. január 13., 23:23
Az első pályázati felhívást tavaly októberben hirdette meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a romániai Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium. Akkor több mint 16 millió euró ERFA-támogatás nyílt meg Szatmár, Bihar, Arad és Temes megye, valamint a négy szomszédos határon túli megye szervezetei számára. A 2009. január 30-án lezáruló kiírással elsősorban az előkészítő, valamint az együttműködést, tapasztalatcserét és partnerségek kialakítását célzó tevékenységek támogatása a cél.
2008 decemberében megjelent a második pályázati felhívás is, amelynek során jóval nagyobb támogatással konkrét fejlesztések válnak lehetővé. E pályázati felhívás összesített közösségi forrásokból származó finanszírozási kerete közel 105 millió euró. Ennek keretében főként nagyobb léptékű infrastrukturális projektek nyerhetnek támogatást, amennyiben illeszkednek a programban meghatározott prioritási tengelyek, valamint az ezekhez kapcsolódó támogatható tevékenységi területek valamelyikéhez. Elsősorban a közlekedés, a kommunikáció és a környezetvédelem, valamint az üzleti együttműködés, a kutatásfejlesztés és innováció, valamint az egészségügy terén megvalósuló közös infrastrukturális beruházásokra és fejlesztésekre nyílik lehetőség a felhívás keretében. A pályázatok benyújtási határideje 2009. február 16.
A második felhívás a kétlépcsős pályáztatási eljárásrend első fázisa: a pályázóknak ebben a lépésben csupán projektötletük rövid összefoglalóját szükséges benyújtani a program szakmai titkárságához. Kizárólag az előzetes kiválasztási eljáráson sikeres projektötleteket benyújtók számára nyílik meg a második fázisban való pályázás lehetősége, amikor a pályázóknak a teljes pályázati csomagot kell benyújtani.
Az Európai Területi Együttműködési Programok sajátossága és lényege, hogy a program keretében olyan közös magyar–román partnerségben megvalósuló projektek kaphatnak támogatást, amelyeknek bizonyíthatóan van határon átnyúló hatása. Ezért a projektpartnerek között legalább egy magyarországi és egy romániai partnernek kell lennie a jogosult támogatási területről.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.