Hirdetés

Panaszkodnak a biztosítók

Több mint 150 millió eurós nettó veszteséget könyvelt el 2013-ban a hazai biztosítási ágazat csak a kötelező gépjármű-biztosítási (RCA) kötvények piacán – állítja a romániai biztosítókat és viszontbiztosítókat tömörítő szervezet (UNSAR). 

2014. december 17., 19:132014. december 17., 19:13

Az egyesület közleményben számolt be arról, hogy az RCA-szektor jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a biztosítási piac 2009 óta veszteségesen működik. „A 2009 és 2013 között felhalmozott nettó veszteség elérte a 3,9 milliárd eurót” – közölte az UNSAR.

A szervezet arról is beszámolt, hogy 2009 óta a kötelező autóbiztosítási piacon 53 százalékkal emelkedett a kifizetett kártérítések átlagos értéke – 4486 lejről 6859 lejre. Mint rámutattak: mindez egy európai uniós előírás következménye, amely alapján az évek során fokozatosan emelték a kártérítés maximális értékét.

„Míg 2008-ban 150 ezer euró volt az anyagi károk, illetve 750 ezer euró a személyi sérülések után fizetendő határérték, mostanra az összegek egymillió, valamint ötmillió euróra növekedtek, ez több mint hatszoros bővülést jelent” – panaszolták a hazai biztosítók.

Az UNSAR beszámolója szerint ennek következtében exponenciálisan emelkedett a társaságok által kifizetett kártérítések értéke: 2009-ben az RCA-szektorban a személyi sérülés, valamint elhalálozás után a károsult feleknek összesen 67 millió lejt fizettek a biztosítók, 2014 első kilenc hónapjában pedig már 350 millió lejt kellett leróniuk az ügyfeleknek. Az adatok alapján 2009 és 2013 között a kötelező gépjármű-biztosítási piacon minden százlejes bevétel után 115–120 lejes költséggel számoltak a társaságok.

A hivatalos adatok szerint az RCA-kötvények árának alakulása nem követte ezt a tendenciát, 2009-hez képest ugyanis 2014 első kilenc hónapjában 13 százalékkal – 589 lejről 515 lejre – esett vissza a kötvények átlagos értéke. Az UNSAR közleményében azt is hangsúlyozta: mindez azért hozták nyilvánosságra, mert az utóbbi időszakban „a kötelező biztosítási rendszer működésének alapjait figyelmen kívül hagyó félretájékoztatások jelentek meg”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés