2013. január 14., 20:032013. január 14., 20:03
A Ziarul Financiar üzleti és pénzügyi napilap által idézett forrás ugyanakkor arról is beszélt, hogy a befektetéssel négy év alatt 5 ezer új munkahely jönne létre a Kolozs megyei településen. „Négy hónappal ezelőtt kezdtük meg a tárgyalásokat, amelyek jelenleg már előrehaladott állapotban vannak. Előfordulhat, hogy ez az 5 ezer új munkahely teremtésével járó, egymilliárd eurós beruházás már idén elkezdődik, s az elkövetkező négy évben teljesedik ki” – fogalmazott az illetékes. Elmondása szerint a multinacionális cég egy negyvenhektáros területen építené majd meg termelőegységét.
Amint arról beszámoltunk, a Nokia 2011 szeptemberében közölte, hogy a piac pangása miatt megszünteti a gyártást Nemeszsukon, üzemét Ázsiába helyezi át. A 2011 végi bezárása mintegy 2300 embert érintett. A finn telefongyártó 2008-ban építette meg romániai üzemét 60 millió eurós beruházással, állami támogatás mellett. A Nokia kivonulását követően a nemeszsuki Tetarom 3 ipari parkba három nagyvállalat is „beköltözött”, a beruházást már az olasz Battistero pékség, a háztartási gépeket előállító, szintén olasz De’Longhi, valamint az autóalkatrészeket gyártó németországi Bosch is megkezdte.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.