Hirdetés

Öt évre elég lenne a Romgaz tartaléka

Mintegy 62 milliárd köbméternyi gáztartalékkal rendelkezik a Romgaz, amely tavaly a Romániában kitermelt energiaforrás felét tudhatta magáénak.

Kőrössy Andrea

2013. október 14., 17:162013. október 14., 17:16

Ezt közölte a vállalat a DeGolyer & MacNaughton független tanácsadói cég felmérésre hivatkozva. A becslések szerint a tartalék öt évig fedezné a hazai szükségletet. Az állami tulajdonban lévő vállalat ugyanakkor a hazai fogyasztás közel 42 százalékát biztosította 2012-ben, amikor összesen 5,7 milliárd köbméter földgázt termelt ki. A Romgaz közleményéből az is kiderült, hogy az éves kitermelés 1976-ban érte el a legmagasabb értéket, 30 milliárd köbmétert. Közép és Észak-Európában egyébként Lengyelország után Románia a második legfontosabb szereplő a gázpiacon fogyasztás szempontjából, ennek értéke ugyanis tavaly elérte a 13,5 milliárd köbmétert. A Romgaz az országban több mint háromezer kitermelő szondát működtet összesen közel 150 helyszínen, emellett az elmúlt időszakban egy sor szerződést kötött hazai és külföldi – főként szlovákiai és lengyelországi – telepek feltárására, illetve fejlesztésére. Az Országos Energiaügyi Hatóság (ANRE) adatai szerint ugyanakkor a vállalat piacvezető Romániában a földalatti földgáztárolás tekintetében, a Romgaz pedig nemrég az elektromos energia-piacra is belépett, miután ez év februárjában megvásárolta a radnóti hőerőművet.

Ennek ellenére az év első felében a vállalat üzleti forgalma és nyeresége is visszaesett az elmúlt év azonos időszakához képest: előbbi a tavalyi 2,2 milliárd lejről 1,9 milliárd lejre, míg a profit a 2012-es 797 millió lejről 622 millió lejre. A kormánynak egyébként novemberben – többszöri halasztás után – tőzsdére kell vinnie a Romgaz első részvénycsomagját a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás szerint. A kabinet a vállalat részvényeinek 15 százalékát értékesítené, piaci források szerint pedig az eladási árat már a határidő előtt, akár ezen a héten nyilvánosságra hozhatják. A szakértők szerint ugyanakkor úgy vélik: ha a vételár eléri a 450 millió eurót, a kormány sikeresnek értékelheti a tranzakciót.

Fejlesztik a kőolaj- és földgázkutatást
Új koncessziókat írhatnak ki hamarosan az kőolaj- és földgázkutatásra vonatkozóan – számolt be az Országos Ásványkincshatóság (ANRM). A tervek szerint az országban 28 szárazföldi és nyolc fekete-tengeri olajmezőre írnának ki kutatási koncessziót, arról viszont egyelőre nem esett szó, hogy az induló vállalatoknak mennyi idejük lesz pályázni. Hasonló tendereket legutóbb 2010-ben írtak ki Romániában, az akkor meghirdetett harminc koncesszió közül húsz talált gazdára. A nyertes cégek között volt a Lukoil, a Chevron és a Mol is. Ez utóbbi jó eséllyel pályázhat a most kiírásra kerülő koncessziókra is, stratégiájának egyik fő célja ugyanis a kitermelési területek kiterjesztése a régióban. Ebből a szempontból Románia ígéretes piacnak számít. A Mol tavaly 2,5 millió dollárt ruházott be Romániában, idén pedig további 40 millió dollár befektetését tervezi. Múlt hónapban egyébként az OMV-csoporthoz tartozó Petrom is jelezte: élni fog azokkal a lehetőségekkel, amelyek által bizonyítottan kitermelhető palaolaj-területekhez juthat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés