
Megerősítette az euróövezeti pénzintézet elkötelezettségét a gazdaságösztönző célú, "laza" monetáris politika folytatása mellett szerdai monetáris politikai döntéshozó ülést követő sajtótájékoztatón Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke.
2013. október 03., 18:162013. október 03., 18:16
Az EKB kormányzótanácsa egyébként most nem változtatott a 0,5 százalékos euróövezeti alapkamaton. Draghi a mostani \"forward guidance\" keretében a megszokott megfogalmazást alkalmazva azt mondta: \"mindaddig megengedő monetáris politikát folytatunk, amíg annak szükségét látjuk\". Hozzátette, hogy az alapkamat \"még hosszabb ideig\" alacsony marad. A döntés indoklásában Mario Draghi a gazdasági helyzet rendeződésére utaló és a hosszabb távon alacsonyan maradó inflációs nyomás jeleire, illetve az üzleti hangulatindexek javulására mutatott rá. Hangsúlyozta azonban, hogy az EKB, mint rendesen, ezentúl is szoros figyelemmel követi a fejleményeket és annak megfelelően dönt a rendelkezésére álló eszközök alkalmazásáról.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!