Egymást vádolták a Clujana cipőgyár tönkretételével a Kolozs megyei önkormányzat szociálliberális (USL) és demokrata párti (PDL) tanácsosai a hétfő késő délután véget ért tanácsülésen.
2013. július 30., 18:432013. július 30., 18:43
2013. július 30., 18:442013. július 30., 18:44
Eredetileg az lett volna a cél, hogy költségvetés-kiegészítést szavazzanak meg a vállalatnak, mert ideiglenesen felvettek 80 embert, hogy időben tudjanak teljesíteni egy megrendelést. A határozattervezet azonban elbukott, az USL-s tanácsosok ugyanis nem jelentek meg kellő létszámban a megszavazásához. A PDL-sek megkérdőjelezték a gyárvezetés alkalmazásra vonatkozó döntését. A válaszban azzal vádolták a demokratákat, hogy a korábbi ciklusban a gyár vezetőinek túl nagy juttatásokat és prémiumokat hagytak jóvá, ez vezetett az 1,3 millió lejes tartozás felhalmozásához.
A PDL-s tanácsosok ugyanakkor azzal vágtak vissza, hogy a Clujana részvényeinek eladása két ciklussal korábban még Marius Nicoară liberális (PNL) tanácselnöksége alatt kezdődött. Vákár István, a testület RMDSZ-es alelnöke a Krónikának elmondta: a Clujana sajnos veszteséges, a legnagyobb gondot az állam felé felhalmozott adósság és annak büntetőkamatai jelentik. Leszögezte, a cipőgyár a város brandje, nem lehet veszni hagyni.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!