
Képünk illusztráció
A fejlesztési minisztérium javaslatára több mint 400 millió lejt utalt ki pénteki ülésén a kormány az önkormányzatoknak a távfűtéssel kapcsolatos adósságuk és a gyermekvédelemmel, illetve szociális szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadásaik fedezésére, illetve a helyi beruházások finanszírozására.
2021. december 10., 15:372021. december 10., 15:37
A tárca közleménye szerint az összes megyei önkormányzat egyformán részesül egyenként 6,5 millió lejes támogatásban, az összegeket a legtöbb megyei önkormányzat a gyermekvédelemmel és a fogyatékkal élőknek nyújtott szociális szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadásokra kérvényezte.
Az közlemény által idézett Cseke Attila fejlesztési miniszter szerint Hunyad megyében Déva és Vajdahunyad is megkapja a támogatást, illetve Hargita megye esetében, mivel Csíkszereda már egy korábbi alkalommal részesült támogatásban, több helyi önkormányzat részesül, összesen 5 millió lejes finanszírozásban. A 476.500.000 lejt így összesen 105 önkormányzat kapja meg év végéig.
A finanszírozásból a fent említett költségtételek mellett a felgyűlt adósságokat, folyó költségeket és a pályázati önrészt is fedezhetik az önkormányzatok – közölte az Agerpres hírügynökség.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
szóljon hozzá!