
Fotó: Székelyhon
Késve fogják megkapni az emberek az áram- és gázszámlákat, és két-három hónap fogyasztását kell majd kifizetniük egyszerre – figyelmeztetett kedden az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
2022. október 04., 16:022022. október 04., 16:02
2022. október 04., 18:352022. október 04., 18:35
Dumitru Chisăliţă rámutatott, az energiaárak kompenzálásáról szóló 2022/119-es sürgősségi rendeletet szeptember 1-jén adta ki a kormány és ugyanazon naptól hatályba is lépett, így a szolgáltatóknak nem volt idejük elvégezni a szükséges módosításokat a számlázási szoftvereken.
– magyarázta az Agerpres szerint a szakember. Hozzátette, emiatt a fogyasztóknak arra kell számítaniuk, hogy csak két-három hónap múlva kapnak számlát.
Emlékeztetett, egy évvel korábban is „egyik napról a másikra” módosították a törvényt. Akkor a szolgáltatók egy része úgy döntött, hogy folytatja a számlázást, és menet közben végzi el a szoftvermódosításokat, de törvénysértéssel vádolták őket emiatt és büntetést kaptak, amiért nem alkalmazták egyből az új jogszabályt.
– nyomatékosította. A szakember szerint vélhetően valamennyi fogyasztó abba a helyzetbe kerül, hogy két-három havi fogyasztást kell egyszerre kifizetnie. „A szolgáltatók nem kötelesek újraütemezni a kifizetést” – tette hozzá Dumitru Chisăliţă.

Előfordulhat áramkimaradás az Európai Unióban télen az energiaválság és Oroszország Ukrajna elleni háborújának következtében – mondta az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős tagja egy keddi német lapinterjúban.

Románia közel 1,4 milliárd eurót kap energiafüggetlenséggel és energiaszegénységgel kapcsolatos beruházásokra a REpowerEU-terv keretében – közölte kedden Adrian Câciu pénzügyminiszter.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
szóljon hozzá!