
2013. április 05., 09:462013. április 05., 09:46
Mint arról beszámoltunk, a kormány tavaly decemberi határozatában engedélyezte a nem hagyományos földgázok kitermelését Romániában, ami országszerte felháborította a környezetvédőket, szerintük ugyanis a mély rétegekben megtalálható gázok, köztük a palagáz kinyerésére használt technológia, a hidraulikus repesztés környezetkárosító.
A tiltakozássorozatban számos erdélyi város is részt vett, köztük Temesvár, Arad, Nagyvárad, Kolozsvár, Gyulafehérvár, Szászrégen és Brassó. Az előzetes bejelentések értelmében a romániai szervezetek több európai városban, illetve Ausztráliában is terveztek demonstrációt. A szervezők ugyanakkor azt állítják, egyes városokban, például a fővárosban is, a helyhatóság megpróbálta megakadályozni a tüntetést.
A demonstrálók azt kérik, vonják vissza a vonatkozó kormányhatározatot, amely nyomán több külföldi befektető kapott engedélyt a nem hagyományos földgázok felkutatására, illetve fejlesztésre és kitermelésre Dobrudzsában, valamint Vaslui, Vrancea, Bihar, Arad és Temes megyében. Ugyanakkor a környezetvédők azt szeretnék elérni, hogy több európai országhoz hasonlóan Romániában is törvénnyel tiltsák be a hidraulikus repesztés módszerét. Ennek érdekében minden városban petíciókat nyújtanak be a kormánybiztosi hivatalokba.
A demonstrációkat egységesen, országos szinten koordinálják, és helyileg mintegy 80 környezetvédelmi szervezet önkéntesei bonyolítják le, közülük 70 a Környezetért Koalíció tagja, de részt vesz a Románia Nélkülük Egyesület, az Élő Románia Egyesület és számos helyi civil szervezet. Városonként százakat vártak a többnyire az esti órákban meghirdetett tüntetésekre.
„A tiltakozásokkal felháborodásunkat fejezzük ki amiatt, hogy a kormány hazugságokat ad el a nagyközönségnek a hidraulikus repesztéssel kapcsolatban, pedig ez a módszer katasztrofális veszélyeket hordoz mind a környezetre, mind a közösségekre nézve, emiatt például Franciaországban és Bulgáriában, illetve az USA több államában, köztük New Yorkban is betiltották. A tiltakozások ugyanakkor azt is nyilvánvalóvá teszik, hogy a romániai civil társadalom szintjén masszív ellenállás érzékelhető a palagáz-kitermeléssel szemben” – áll a szervezők közleményében.
A szakminiszter eközben már a palagázra számított illetékek mértékén gondolkodik. Constantin Niţă energetikai miniszter csütörtökön azt nyilatkozta, hogy a Romániában kitermelő cégekre kivetett adók mértékének el kell érnie az EU-s szintet, így ezek várhatóan már idén nőni fognak, ám a palagázokra külön elbírálás vonatkozik majd. A tárcavezető azt mondja, egyelőre nem tudja, mekkora lesz a nem hagyományos földgázok adója, ezt ugyanis csak akkor állapíthatják majd meg, ha a lelőhelyek felmérése befejeződött.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.