
Fotó: Pixabay.com
A román bruttó hazai termék (GDP) a nyers adatok szerint 4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte keddi gyorsjelentésében az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2022. november 15., 10:532022. november 15., 10:53
A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 4,7 százalék volt a harmadik negyedévben éves összevetésben.
miután a második negyedévben 1,8 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a január és március közötti időszakban jegyzetthez mérten
Az első három negyedévben a román gazdaság 5 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint, illetve 4,3 százalékkal bővült a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a 2021. január és szeptember közötti időszakához mérten.
A statisztikai intézet közölte azt is, hogy az idei negyedévenkénti GDP kiigazított értékének alakulását módosította, így az első negyedévben a román GDP a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint 4,4 százalékkal nőtt a tavalyi év utolsó negyedévéhez mérten, a második negyedévben pedig 3,9 százalékkal bővült az első negyedévhez mérten.
A román kormány az idén 4,6 százalékos GDP-bővülésre számít.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.
Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.
Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.
A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
szóljon hozzá!