
2012. december 13., 20:322012. december 13., 20:32
„A Nagylak és Arad közötti, 22 kilométeres szakasz kivitelezésére minden bizonnyal már márciusban új szerződést kötünk, miután a korábbi megállapodást nemrég felbontottuk az építési munkálatok késése és egyéb szabálytalanságok miatt. A Nagyszeben és Déva közötti rész ugyanakkor nyárra készülhet el” – fejtette ki az illetékes.
Elmondása szerint a Nagyszeben és Piteşti közötti szakasz építését 2013 végén vagy 2014 elején kezdhetik meg, a kivitelezés pedig minden bizonnyal európai uniós alapokból valósul meg. Pop azt is elmondta, az autópálya kivitelezése többek között azért halad nehézkesen, mivel a sztráda számos, a Natura 2000 természetvédelmi területek közé tartozó részen is áthalad, így nagyon sok környezetvédelmi engedélyt kell beszereznie a hivatalnak. A Brassó és Comarnic közötti szakaszra jövő év decemberében írhatják ki a versenytárgyalást.
Mircea Pop azt is elmondta, hogy a CNADNR jövő évi, beruházásokra fordítható költségvetése körülbelül 1,4 milliárd lej, ennek egy részét, 500 millió lejt azonban az idén elvégzett munkálatokra költik. Az ország mintegy 300 kilométernyi használható autópályájának hótalanítására a hivatal erre a téli idényre ugyanannyi pénzt kapott, mint tavaly: 250 millió lejt.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.