
Optimista hangulatban vannak a világ vezérigazgatói. 2014-ben 2013-hoz képest kétszer annyian vélekednek úgy, hogy a világgazdasági helyzet javulni fog, a vezérigazgatók 39 százaléka cége növekedését várja, és minden második vezérigazgató a munkaerő létszámának növelését tervezi – derül ki a PricewaterhouseCoopers (PwC) könyvvizsgáló felméréséből.
2014. január 22., 16:152014. január 22., 16:15
A felmérés szerint a megkérdezettek 39 százaléka „nagyon bizakodó\" cége árbevételét illetően. A 68 országból megkérdezett mintegy 1344 vezérigazgató körében a tavalyi évhez képest 18 százalékról 44 százalékra emelkedett azok aránya, akik a világgazdaság javulására számítanak a következő 12 hónapban.
A 2013-as 28 százalékhoz képest 2014-ben jóval kevesebben, csupán a válaszadók 7 százaléka számít a világgazdaság hanyatlására. A legoptimistábbak az oroszországi vezérigazgatók, akiknek 53 százaléka nagyon bizakodó a bevételek növekedését illetően, őket követik a sorban a mexikói (51 százalék) és a dél-koreai (50 százalék) cégvezetők.
Kínában a befektetők 48 százaléka, az USA-ban a 36 százaléka, Németországban a 33 százaléka, Japánban a 27 százaléka várja árbevétele növekedését.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!