Hirdetés

Olcsóbb hitelt ígér a BCR

Akár 6 százalék alá csökkenhet a lejalapú hitelek kamatja a kereskedelmi bankoknál, ez a szint pedig közelít a jelen pillanatban lényegesen olcsóbb, így jóval népszerűbb euróalapú kölcsönök kamatszintjéhez, így a nem kormányzati hitelek hányada már 1-2 éven belül eléri az 50 százalékot az idei első fél évben regisztrált mintegy 37 százalékos arányhoz képest – derül ki a legnagyobb romániai kereskedelmi bank, a BCR által kedden közzétett prognózisból.

Bálint Eszter

2013. augusztus 13., 14:422013. augusztus 13., 14:42

2013. augusztus 13., 14:492013. augusztus 13., 14:49

Az osztrák Erste csoport tulajdonában levő pénzintézet elemzői úgy vélik, hogy a monetáris politika enyhítése 2014-ben is folytatódik, aminek köszönhetően egyre olcsóbb lesz a lejalapú hitel. Mint az Eugen Sinca vezető elemző által aláírt közlemény rámutat, az alapkamat fokozatos csökkentése meg fog mutatkozni a bankközi kamat szintjében is, míg a háromhavi Robor 4 százalék körül fog konszolidálódni.

Amint arról beszámoltunk, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa legutóbb augusztus elején csökkentette az alapkamatot, akkor 50 bázisponttal 4,5 százalékra szorította vissza azt. Akkor Mugur Isărescu jegybankelnök úgy nyilatkozott, reméli, hogy ennek köszönhetően a kereskedelemi bankok akár már szeptembertől csökkentik az általuk alkalmazott kamatlábakat. Két nappal később ugyanakkor bejelentette, hogy a központi pénzintézet mindent megtesz a rendelkezésére álló eszközökkel annak érdekében, hogy a lejalapú hitelek kamatja minél közelebb álljon a valutaalapúéhoz, hogy ezáltal vonzóbbá tegye a kölcsönért folyamodók számára a román devizát.

Erre azért is szükség van, mert – mint ismeretes – július végén ugyan a kormány egymilliárd lejjel növelte az Első otthon program keretében idénre kiutalt keretösszeget, hogy az elég legyen év végéig, azonban egyúttal azt is bejelentette, hogy ezentúl csak a román devizában felvett ingatlanhitelekre vállal garanciát.

A BCR elemzői szerint egyébként az Első otthon program annak ellenére sem fog veszíteni a népszerűségéből, hogy a lejalapú hitel havi törlesztőrészlete jelenleg mintegy 30 százalékkal haladja meg az euróban felvett kölcsön után fizetendő összeget, mivel nincs más olyan hitelkonstrukció a romániai piacon, amelyhez elegendő lenne az 5 százalékos önrész, a törlesztési idő pedig elnyúlhat akár 30 évig is. „A BCR mindig is támogatta az Első otthon programot, ezt is bizonyítja, hogy a programban 45 százalékos piaci részesedésünk volt, s abban bízunk, hogy amint beindul a kizárólag lejalapú hitelezés, ezt ismét el fogjuk érni\" – mutat rá a kereskedelmi bank tegnapi közleménye.

Az idei első félévben egyébként 2,2 százalékkal bővült a lejalapú nem kormányzati hitelek aránya az előző év hasonló időszakához képest, elérve a 84,29 milliárd lejt, ami az összkölcsönök 37,6 százalékát teszi ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés