Hirdetés

Ökogazdálkodás buktatókkal

Törvénymódosításra van szükség, hogy ne vegyék el a gazdák kedvét az egyre népszerűbb ökogazdálkodástól – vallják a szakemberek. Az elmúlt időszakban országos szinten megnőtt az érdeklődés az öko-mezőgazdaság iránt, például Kovászna megyében tavaly 72 gazda, idén már 460 jelentette be, hogy ezt a módszert választja.

Bíró Blanka

2012. október 23., 08:212012. október 23., 08:21

Codrin Munteanu, Kovászna megye prefektusa tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, lakossági panaszok nyomán szakértőkből álló munkacsoportot hozott létre, az ökogazdálkodásban azonosítják a gondokat és törvénymódosító javaslatcsomagot dolgoznak ki. Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője is tagja ennek a munkacsoportnak.

Mint a Krónika megkeresésére elmondta, azok a gazdák, akik bevállalják, hogy áttérnek az ökogazdálkodásra, úgynevezett átállási támogatást kapnak, viszont a támogatási rendszernek több hiányossága van, ezeket kell kijavítani. Az ökogazdálkodás a nadrágszíjparcellákon is jövedelmező lehet, Kovászna megyében éppen Bodza vidékén népszerű, mert az ottaniak olyan kis területeket művelnek meg, hogy a kommunizmusban a termelőszövetkezetek sem alakultak meg, viszont az átállási támogatást 30 ár alatti területre jelenleg nem folyósítják.

Az is gondot jelent, hogy a gyepterületekre, legelőkre, kaszálókra nem adnak ökológiai plusztámogatást. A gazdák így kénytelenek szakcéggel szerződést kötni, és öt évig kiállíttatni az ökológiai paramétereket igazoló bizonylatot, viszont ha nem kapnak állami támogatást, ennek a költségeit nem tudják kifizetni. Ugyanakkor a munkacsoport azt is javasolja, hogy idén 70 százalékkal, jövő évre pedig 100 százalékkal növeljék meg az ökogazdálkodás támogatására elkülönített költségvetési keretet, tekintettel az országos szinten megnövekedett érdeklődésre.

Vasile Maxim, Dobolló polgármestere hangsúlyozta, feltétlenül szükség van a jogszabály módosítására, hiszen az általa vezetett községben tavaly 54 gazda vállalta, hogy ökogazdálkodást folytat, azonban idén 14-en viszszaléptek, amikor szembesültek a támogatási rendszer visszásságaival. A szakemberek egyetértenek abban, hogy az ökogazdálkodás a turizmust kiegészítve Kovászna megye gazdaságának egyik húzóágazata lehet, hiszen az alig iparosított térségben nem kellene sokat változtatni a gazdálkodás módján, csak be kell szerezni az igazoló okmányokat. 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
2026. március 17., kedd

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél

Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.

Újabb látványos drágítás a töltőállomásokon – Az energiaügyi miniszter még mindig csak forgatókönyvekről beszél
Hirdetés
Hirdetés