Hirdetés

Nyugtalottó: a február 7-ei, 6 lejes számlák a nyerők

FRISSÍTVE – A február 7-én kiállított, 6 lej (lefelé kerekítenek) értékű számlák birtokosai azok, akik a nyugtalottó első, egyébként az ortodox húsvét alkalmából megszervezett rendkívüli húzásán különböző pénzösszegeket nyertek – derült ki a hétfői sorsoláson. Amint arról több ízben is írtunk, a nyugtalottó bevezetése egyike a kormánynak az adócsalás elleni küzdelemben bevetett fegyvereinek, azt várják ugyanis az intézkedéstől, hogy a polgárok a nyereség reményében valamennyi bevásárlásukkor kérik a kasszaszalagot.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

2015. április 12., 16:162015. április 12., 16:16

2015. április 13., 12:432015. április 13., 12:43

A hétfői sorshúzást élőben közvetítette 11 óra 30 perctől a román közszolgálati televízió, a Román Lottótársaság stúdiójában készülő felvétel közvetítési jogait ugyanakkor ingyenesen felajánlották a kereskedelmi csatornáknak is.

A mostani húzáson a február másodika és március 28. között kibocsátott pénztárszalagok vettek részt. A húzás három szakaszból állt. Első körben kihúztak egy számot, ami a nyugta kibocsátásának a hónapját jelöli, a második szakaszban a napot jelölő golyót láthattuk, a harmadik szám pedig három számjegyű: a számla értékét jelöli, a maximális érték így 999 lej lehetett. Aki lemaradt a közvetítésről, az Országos Adóhatóság (ANAF) honlapján tekintheti meg a kihúzott számokat.

Nagyobb esély a nyerésre

A hivatalos kiírás szerint a szerencséseknek a húzást követő naptól egy hónap áll a rendelkezésükre, hogy jelentkezzenek az adóhatóság kirendeltségeinél a pénztárblokk eredetijével, a személyi igazolványuk másolatával, és ki kell majd tölteniük egy űrlapot, amit megtalálnak az ANAF-nál, vagy le is tölthetnek a pénzügyminisztérium (www.mfinante.ro) honlapjáról.

A kifizetésekre a nyereség igénylésének lejárta utáni 60 napon belül kerül sor, és amennyiben senki nem nyer, a kiutalt pénzalapot átirányítják a következő sorsolás keretébe. A rendes húzásokat júliustól havonta megszervezik, ezenkívül pedig különböző ünnepek alkalmával soron kívüli sorsolást is tartanak.

A pénzügyminisztérium a tervek szerint minden hónapban egymillió lejes keretet utal ki a projektre, így a becslések szerint egy személy legalább 1200 lejt nyerhet egy alkalommal. Statisztikailag egyébként jóval nagyobb esély van a nyugtalottón nyerni, mint a hagyományos lottósorsolásokon. A Wall-street.ro gazdasági hírportál számításai szerint a nyugtalottó esetében egy a 31 ezerhez az esély, hogy győztes nyugtával rendelkezzünk, míg más sorshúzások esetében egy a tizennégymillióhoz.

Megosztó borravaló

Azzal párhuzamosan, hogy a polgárokat arra buzdították, hogy gyűjtsék a nyugtákat, az ANAF hatalmas ellenőrzőakcióba kezdett, amelynek keretében számos vendéglátó-ipari egységet bezártak, miután több pénzt találtak ott, mint amennyit beütöttek a pénztárgépbe.

Ennek oka rendszerint a borravaló volt, azonban az ellenőrök azt már nem tudták megmondani, hogyan kellett volna a működtetőknek vagy a személyzetnek eljárnia. Végül a pénzügyminisztérium ígéretet tett, hogy rendezi a borravaló kérdését.

A Ponta-kabinet által kidolgozott jogszabálytervezet csütörtökön került a Capital gazdasági hetilap birtokába, s ebből – mint beszámoltunk – egyebek mellett az derült ki, hogy a vendéglátó-ipari egységek tulajdonosának a belátásra bízzák, hogy a céget vagy az alkalmazottakat illeti meg a borravaló. Az intézkedés pedig megosztja az érintetteket, a pincéreket ugyanis jelenleg alig minimálbérrel alkalmazzák, a keresetük jó részét a borravaló teszi ki.

A munkáltatók nevében Kovács István, a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátó-ipari Egységek Szövetségének (SVESZ) elnöke például a Krónika megkeresésére arról beszélt, hogy jó ötletnek tartja a tervezetet, szerinte ezzel „kifehérítenék” a borravalót, a vendéglátósok pedig biztonságban érezhetnék magukat, hiszen nem kellene az ellenőrök elől rejtegetni a baksist.

Tapasztalata szerint a vendéglátásban nem haladják meg a fizetések az 1000-1200 lejt, ám a pincérek jövedelme kiegészül a borravalóval, erre a pluszpénzre pedig szükségük van, hiszen ebben az ágazatban csak a jókedvű, ápolt alkalmazottak vonzzák, és tudják megtartani a vendégeket. A SVESZ elnöke ebből kiindulva abban bízik, hogy a tulajdonosok nem tartják meg az egység kasszájába befolyt borravalót, hanem visszaosztják a pincéreknek.

Számításai szerint ez havonta 200-500 lej pluszpénzt jelenthet egy pincérnek, és ennek az összegnek az adója sem túl megterhelő, mert nem haladja meg a havi 70 lejt, de ezekből a kisösszegekből az államnak jelentős bevétele lehet. A szakember szerint a tulajdonosok kénytelenek lesznek odafigyelni, hogy megfelelően javadalmazzák a pincéreket, különben a jó szakemberek, akikkel a vendégek is elégedettek, otthagyják a pályát. 

Kovács István szerint a tervezet minden eleme jól kidolgozott, hiszen a vendégnek is megadja a választási lehetőséget, ha érdemesnek tartja, borravalóval jutalmazza a pincért, de ezt nem kell kötelezően megtennie. Mivel a borravaló megjelenik a számlán, a hónap végén pedig összesíteni lehet, hogy melyik pincér kapott a legtöbb jutalmat a vendégektől, ez az egységvezetőnek is jelzés arra vonatkozóan, hogy ki dolgozik a legjobban, kit érdemes megtartani.

A pincéreknek nem tetszik

A pincérek eközben attól tartanak, hogy ezzel megcsappan a bevételük. „Nem hiszem, hogy a tulajdonosok visszaosztják a pénzt, ha egyszer bekerül a kasszába. Ha mégis megteszik, akkor is csak egy részét adják vissza. Ilyen körülmények között pedig nem éri meg a szakmában maradni” – fejtette ki kérdésünkre egy neve elhallgatását kérő székelyföldi pincér, aki már negyven éve dolgozik a vendéglátásban.

Felidézte, mindig csak minimálbért kaptak, de ha a vendég elégedett volt, akkor havonta még ugyanannyit meg lehetett keresni a borravalóból. Mint kifejtette, amúgy sincsenek túl jó tapasztalataik a tulajdonosokkal, hiszen előfordult, hogy egy nagyobb rendezvény után a szervezők átadtak neki egy összeget, hogy osszák szét a pincérek között, de ők nem minden esetben kapták azt meg. Kérdésünkre hozzátette, feketén viszont nem merné elvenni már a borravalót, hiszen bármikor lecsaphatnak az ellenőrök, és a pluszpénz az állásukba kerülhet.

Megkérdeztünk egy vendéget is. Jutka – mint mondta – általában ad borravalót az éttermekben, bárokban, mert ő is dolgozott korábban külföldön vendéglátásban, és tudja, hogy ez a pincérek bérkiegészítése. Szerinte a tervezet hibája, hogy a pénz sorsát a tulajdonosra bízzák.

„Én nem az egység tulajdonosát akarom pluszban megfizetni, hiszen ő készít egy üzleti tervet, és úgy határozza meg az étlapon feltüntetett árakat, hogy kiszámolja a saját nyereségét. Én a pincérnek akarok borravalót adni, ha elégedett vagyok a kiszolgálás minőségével. De ha nem vagyok benne biztos, hogy az ő zsebébe megy, akkor minek tegyem rá a 10-15 százalékot a számla összegére?” – tette fel a minden vendégben megfogalmazódó kérdést a fiatal nő.

Korlátozzák a készpénzkifizetést

Eközben a hétvégén derült ki, hogy a kormány májustól a magánszemélyek készpénzkifizetéseinél is korlátozást vezet be.  A Hivatalos Közlönyben most megjelent törvény szerint a magánszemélyeknek is tilos lesz 10 ezer lejnél nagyobb összeget készpénzben kifizetni egy áruházi vásárláskor, vagy 5 ezer lejnél nagyobb összeget bármely más típusú jogi személynek.

A magánszemélyek közötti adásvételeknél a készpénztranzakciók felső határa 50 ezer lej. Aki túllépi a törvényben megszabott korlátokat, az kihágást követ el, amit az adóhatóság az előírt összeghatár felett kifizetett készpénz tíz százalékának megfelelő bírsággal büntet. A rendelkezés kijátszását célzó részletfizetést is büntetik.

A jogszabály megszabja annak a – kereskedőkre áthárított – bankközi jutaléknak a felső határát is, amelyet a bankkártyák használata után számítanak fel a pénzintézetek. Az uniós direktíváknak megfelelően a betéti kártyás vásárlásnál legfeljebb 0,2 százalékra, a hitelkártyásnál pedig legfeljebb 0,3 százalékra korlátozták a legmagasabb bankközi jutalékot, de a törvénynek ez a része csak egy év múlva, 2016 áprilisában lép hatályba. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés