Nyerőgéptől a kaszinóig

Azt tapasztaltam, hogy igény mutatkozik ezek iránt, láttam, hogy ebben van lehetőség. 1993-ban eladtam a Daciánkat, és abból vásároltam meg az első két nyerőgépet. Aztán a két automatából lett négy, majd nyolc és így tovább. Nyolc év alatt sikerült odáig fejlődni, hogy ma már több száz nyerőgépem van, kaszinóláncot építettem ki, hat éve működik élő kaszinó Iaşi-ban és Bukarestben is. Ez utóbbiban csak társtulajdonos vagyok. Üzleti szempontból a legnagyobb kihívás a iaşi-i kaszinó megnyitása volt, nyolc hónapig ott is laktam Iaşi-ban, hogy figyelemmel kísérjek mindent.
– Miért pont Iaşi-ban nyitott kaszinót?
– Mert Bukarestben már volt hét, Temesváron egy, és Iaşi a harmadik legnagyobb város, ahol viszont még nem volt, és tudtam, hogy van igény rá. Attól a pillanattól, hogy megnyílt nagyon népszerű, nyolc hónapig épült, és már első este teljesen megtelt.
– Honnan tudta, hogyan is kell kaszinóláncot, élő kaszinót vezetni?
– Képeztem magam, 1998-tól évente Las Vegasba és Londonba járok kaszinókonferenciákra, ez a két város a legfontosabb ebben az üzletágban, szakmában.
– Tapasztalata, hogy esetleg elítélte valaki, amiért kaszinózásból gazdagodott meg?
– Persze, van, aki elítéli, pedig valójában törvényszerű minden, és a szolidaritásalaphoz is hozzájárulunk, nem is kis összeggel, a nyereség 10 százalékát vagyunk kénytelen erre fordítani, ami nagyon sok pénz. Különben aki kaszinózni jár, az saját felelősségére teszi, szórakozni akar, a munkástól az orvosig mindenféle réteg játszik, és úgy gondolom, ha nem a játékgépekkel, akkor máshol szórakozza el a pénzét. Stresszes munka, hiszen az emberek gyakran elveszítik a pénzüket, emiatt nyilván idegesek lesznek. Régebb én voltam a mindenes, és kezelni kellett ezeket a helyzeteket. Ma már menedzserek vezetik a kaszinóimat.
– Mit gondol, mi volt a fontos, mi kellett ahhoz, hogy mindezt sikerüljön megvalósítani?
– Úgy gondolom, hogy nem megszerezni nehéz a pénzt, hanem megtartani. Nem azt tartom nagy dolognak, hogy megvásároltam az első két nyerőgépet, amihez persze merészség kellett, hanem azt, hogy a pénzt mindig befektettem, ami 18 évesen – annyi voltam akkor – nagy dolog, hiszen diszkó, autó és mindenféle szórakozási lehetőség lett volna, amire elköltsem. Kitartás kell, nagyon sok emberről tudok, aki sokkal nagyobb eséllyel indult az üzleti életben, mint én, és végül nem lett sikeres.
– Ma sikerülne ugyanezt véghezvinni?
– Semmi esélyem nem lenne a konkurencia miatt. Akkor egyszerűbb volt, hiszen használt gépeket vásároltam, konkurencia sem volt, így viszonylag hamar sikerült nyereségessé tenni a vállalkozást.
– A világot járva nem gondolt arra, hogy ne térjen vissza Csíkszeredába?
– Nem. Az egyik ok, amiért a lakóparkot elkezdtem építeni épp az volt, hogy végre hazajöhessek, ide kössön az üzlet is, ne városról városra vándoroljak a kaszinókat intézve, amilyen volt évekig az életformám. Másrészt meg a luxuslakóparkokat mindig is csodáltam, azt hogy úgy lehet élni egy tömbházlakásban, mint egy ötcsillagos szállodában.
– Hogyan tovább? Vannak új projektek a láthatáron?
– Egy építkezési cég létrehozását tervezem, amelyhez szinte minden készen áll már, referenciája pedig már lesz is a cégnek a lakópark megépítése révén. Ebben ugyanis fővállalkozó a cégünk, a Fortuna Park. És persze szeretnénk befejezni a lakóparkot, évente egy tömbházat építenénk, vagy még kevesebbet, majd a piac diktálja az építkezés ütemét.
– A Sportklub jégkorongcsapatnak is támogatója, erre mi ösztönözte?
– Nemcsak pénzbeli támogatásról van szó, hiszen a csapat menedzselésébe is besegítek, sokat dolgozom a csapatért harmadik éve, mivel szeretem a hokit, és régen én is játszottam. A csapat támogatójaként többek között új játékosok, edző beszervezését is intézem, és úgy érzem sokat fejlődött a csapat.