Fotó: Pixabay.com
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javaslata szerint a magas keresetű magánszemélyek és a koronavírus okozta gazdasági válság alatt is jól teljesítő vállalatok extra adók befizetésével fejezhetnék ki szolidaritásukat a pandémia idején leginkább sújtott rétegekkel szemben – számolt be a Financial Times üzleti napilap.
2021. április 08., 07:372021. április 08., 07:37
Az IMF szerint az ideiglenes adó csökkentené a társadalmi egyenlőtlenségeket, amelyeket az elmúlt év gazdasági és egészségügyi válsága csak tovább súlyosbított. A szervezet részéről úgy vélték,
Vitor Gaspar, az IMF adóügyekért felelős vezetője a Financial Timesnak elmondta: a válság alatt is boldoguló rétegek adójának szimbolikus növelése erősítené a társadalmi kohéziót, még akkor is, ha az államháztartás szempontjából nem feltétlenül lenne rá szükség.
„Az országoknak fontolóra kell venniük ezt a lehetőséget, amely segítene megértetni a polgáraikkal, hogy mindenki hozzájárul a járvány utáni kilábaláshoz” – mondta Gaspar.
A koronavírus-járvány okozta társadalmi egyenlőtlenségek mélyülése, a faji, vallási, illetve szexuális kisebbségek elleni gyűlölet, valamint a terrorizmussal szembeni küzdelem jelentették a legfőbb kihívást Európa számára tavaly – közölte az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni szakértői bizottsága (ECRI) csüt&
Az IMF szerint nőttek az egyenlőtlenségek a világjárvány idején és leginkább a fiatalabb, valamint szegényebb rétegek a válság kárvallottjai.
Március közepén Joe Biden közölte, hogy azok, akik többet keresnek évi 400 ezer dollárnál, „kisebb vagy jelentősebb” adóemelésre számíthatnak. Az amerikai elnök egy héttel ezelőtt jelentette be újabb, ezúttal 2000 milliárd dolláros fejlesztési csomagját. A finanszírozással kapcsolatban elmondta, hogy a társasági adó mértékét 21-ről 28 százalékra fogják emelni. Aláhúzta: az adókulcs még így is alacsonyabb lesz, mint a második világháború és 2017 között volt.
Túl sok optimizmusra nem ad okot a 2021-es esztendő a román gazdaságot és ezzel együtt saját mindennapjainkat illetően a Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint. Úgy vélik, idén nem számíthatunk látványos gazdasági eredményekre, viszont a munkanélküliségi ráta növekedésére és a lej gyengülésére mindenkép
Az alapvető élelmiszerek ára október 1-jétől emelkedni fog, miután a kormánykoalíció „ellenvélemények nélkül” úgy döntött, hogy feladja a kereskedelmi árrések korlátozását – nyilatkozta Ioana Ene Dogioiu kormányszóvivő a Hotnews.ro portálnak.
A román adósbesorolás befektetésre ajánlott minősítésének Moody's általi megerősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt – fogalmazta meg szombaton Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A Moody's hitelminősítő intézet pénteken este úgy döntött, hogy továbbra is a befektetésekre ajánlott „befektetési kategóriában” tartja Romániát, és a Baa3 minősítést adta az országnak negatív kilátásokkal.
A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg a résztvevők és érdeklődők az aradi Agromalim mezőgazdasági szakkiállításon.
Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.
Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.
szóljon hozzá!