
Lépéskényszerbe kerültek a hatóságok az üzemanyagárak drasztikus megemelkedése miatt
Fotó: Borbély Fanni
A kormány a következő napokban bejelenti az energiaárakra vonatkozó intézkedéscsomagot – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan az üzemanyagok drasztikus drágulásával kapcsolatos kérdésre válaszolva.
2026. március 19., 13:002026. március 19., 13:00
Brüsszeli sajtótájékoztatóján az államfő emlékeztetett arra, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülésén már tárgyaltak az üzemanyagok áráról, és az illetékes miniszterek több lehetséges forgatókönyvet is ismertettek. Hozzátette, hogy azóta további egyeztetések zajlottak a kormány és az energiapiaci szereplők között, és várhatóan egy héten belül konkretizálódnak az intézkedések.
„A következő napokban látni fogják a döntéseket, az állam egyértelmű beavatkozására lehet számítani” – idézte az államfő szavait az Agerpres hírügynökség.
Nicușor Dan ezzel összefüggésben elmondta:
Amint arról korábban írtunk, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon. Ezzel a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta már tízszer drágult az üzemanyag: a legkiterjedtebb töltőállomás-hálózattal rendelkező Petrom – keddhez és szerdához hasonlóan – a benzin árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig további 15 banival emelte. Először akadnak ugyanakkor kutak, ahol a prémium gázolaj átlépte a 10 lejes lélektani küszöböt.

Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.
A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Koalíciós egyeztetésen próbálják meg tisztázni a bukaresti kormánypártok vezetői a költségvetés miatti, botrányba torkolló nézeteltéréseket.
Miközben tovább késik a hatósági fellépés az üzemanyagárak drasztikus emelkedésének megfékezése érdekében, a kőolaj világpiaci árának alakulását lekövetve, csütörtökön tovább drágult mind a benzin, mind a gázolaj a romániai töltőállomásokon.
Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
szóljon hozzá!