Hirdetés

Nemzetközi légitársaságok jelentkezését várják Váradon

Várhatóan április végéig kiírják a közbeszerzési eljárást a felújítás alatt álló nagyváradi repülőtér szubvencionált nemzetközi járataira – tájékoztatta a Krónikát Horia Carțiș, a Bihar megyei tanácselnök, Cornel Popa kabinetfőnöke.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. április 15., 16:132015. április 15., 16:13

Amint arról korábban beszámoltunk, már megkapták a hivatalos jóváhagyást arra, hogy öt éven keresztül közpénzből kínáljanak támogatást a helyi légikikötőből külföldi, fapados charterjáratot működtető társaságoknak, és bár az erre vonatkozó szabályozás megváltozott, az engedélyeztetési eljárást nem kell újrakezdeniük.

Az Európai Bizottság által elrendelt módosítás arra vonatkozik, hogy amíg korábban utasonként egy fix összeggel járultak volna hozzá az utaztatás költségeihez, addig most a repülőtéri költségek ötven százalékának megtérítése révén próbálhatják fellendíteni a forgalmat. „Erre várhatóan csak az első három esztendőben lesz lehetőség az eredetileg tervezett öt helyett” – tette hozzá az irodavezető.

A megyei tanács illetékesei az elmúlt időszakban több társasággal felvették már a kapcsolatot, ezek többsége érdekeltnek mutatkozott arra, hogy járatot indítson Nagyváradról. Köztük van az a Wizz Air is, amely nemrég jelentette be, hogy kivonul Aradról.

„Azt még nem tudom, hogy végül milyen járatokra hirdetjük meg a közbeszerzési eljárást, ez majd csak a tenderkiírással válik hivatalossá, de annyit mondhatok, hogy a kidolgozásakor figyelembe vettük azt a korábbi tanulmányt, amelyet ezzel kapcsolatban a Nagyváradi Állami Egyetem készített. Annyi biztos, hogy olyan európai országok lesznek, amelyek nagy forgalmat feltételeznek” – magyarázta.

Cornel Popa korábban konzultált ezzel kapcsolatban a helyi vállalkozókkal is, de Gheorghe Pasc reptérigazgató is jelezte már, hogy például Olaszország, Németország és Anglia mutatkozott népszerű célállomásnak a közvélemény-kutatásokban.

Min ismeretes, a nagyváradi repülőtér eddig hiába kapta meg a nemzetközi besorolást, az elmúlt években csak Bukarestbe lehet onnan eljutni. Az országos master plan alapján az éves átlagforgalmát tekintve a bukaresti Henri Coandă, a temesvári, a kolozsvári, a bákói, a marosvásárhelyi, a iași-i, a szebeni és a konstancai mögött szerepel a sorban, mint kisebb regionális légikikötő, megelőzte ugyanakkor a craiovai, az aradi, a suceavai, a szatmárnémeti, a nagybányai és tulceai reptereket. „Nem is kaphatott volna ennél jobb besorolást, de amint a korszerűsítés befejeződik, egészen biztosan a légitársaságok is érdeklődni fognak” – vallja Carțiș.

A jelenleg zajló korszerűsítési munkálatok révén felszámolják az 1800 méter hosszú és 30 méter széles leszállópályát, hogy helyére egy új, Boeing típusú nagygépek fogadására is alkalmas, megfelelő szilárdságú, 2100 méter hosszú és 45 méter széles új aszfaltcsíkot építsenek, kettes kategóriájú világítási rendszerrel. Ennek táplálására egy új elektromos erőmű is megépül, továbbá kialakítanak egy platformot, amely egyszerre legalább hat légi járműnek tud majd helyet biztosítani.

A kivitelezés ugyanakkor akadályokba ütközött. Mint arról beszámoltunk, aláírások hiányában le is állították a korszerűsítést. Carțiș ugyanakkor lapunknak szerdán rámutatott, hogy ez nem veszélyezteti a beruházást. „Csak részlegesen áll a munka, olyan apró problémák miatt, amely bármilyen más munkatelepen elő szokott fordulni. Nincs semmi gond, minden a tervek szerint halad” – nyugtatta meg a kedélyeket az irodavezető, megerősítve, hogy az eredetileg beharangozott program szerint jövő héttől, azaz április 22-től június 20-ig lezárják a légikikötőt.

A közel 80 millió eurós beruházást idén október 31-éig kell befejeznie a tendergyőztes osztrák társulásnak, a Porr Construct vállalatnak, Harald Braun, a cég technikai menedzsere pedig ígéretet tett arra, hogy betartják a légügyi hatóság által szigorúan elvárt határidőt. Ha más nem, a szerződésbe foglalt napi 50 ezer eurós késedelmi kamat is ösztönözni fogja őket.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés