2009. március 17., 09:502009. március 17., 09:50
A tegnap közölt eredmények szerint a legnagyobb ellenszenv Nagy-Britanniában mutatkozott: itt a válaszolók 54 százaléka mondta azt, hogy „valamennyire” vagy „erősen” ellenzi az EU-jogszabályokban rögzített munkavállalási szabadságot.
A szabad munkavállalás jogát a britek alig több mint 30 százaléka támogatja, miközben a többi négy nagy EU-tagállamban rendre meghaladja a 40 százalékot – Olaszországban és Spanyolországban a 60 százalékhoz közelít – az Unión belüli akadálytalan munkaerő-áramlás híveinek aránya. A briteknek valamivel több mint a fele azt is szeretné, ha a kormány felkérné a munkanélkülivé vált bevándorlókat a hazatérésre.
Financial Times által közölt nagy-britanniai körkép azt mutatta, hogy egyre több brit jelentkezik az eddig jórészt kelet-európai EU-munkavállalók által betöltött, alacsony fizetésű, nehéz fizikai munkával járó állásokra is a súlyos recesszió nyomán tömegessé váló hazai munkanélküliség miatt. Mindeközben az EU-bővítés óta nem tapasztalt mélypontra süllyedt a Nagy-Britanniában szerencsét próbáló kelet-európai EU-munkavállalók száma.
A brit belügyminisztérium által minap kiadott friss negyedéves statisztika szerint a tavalyi utolsó negyedévben a 2004-ben uniós taggá vált nyolc kelet-európai országból – Magyarországról, Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Szlovéniából és a balti államokból – 29 ezer új munkavállaló jegyeztette be nagy-britanniai állását. Az egy évvel korábbi azonos időszakban 53 ezren érkeztek a térségből a brit munkapiacra.
Az új összesítés szerint 2008 egészében is csak 165 ezer keleti munkavállaló kérte állása bejegyzését. Az újonnan érkező kelet-európaiak száma 2007-ben 218 ezer, 2006-ban még 235 ezer volt; ez utóbbi adat az eddigi éves csúcs.
Nagy-Britannia volt a legnagyobb EU-gazdaság, amely a 2004-es bővítés után azonnal megnyitotta munkapiacát az új kelet-európai uniós tagállamok előtt. Azóta hozzávetőleg egymillió keleti munkavállaló érkezett Nagy-Britanniába, egybehangzó becslések szerint azonban a kelet-európaiak fele már hazament.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.