
Több mint 63 ezren írták alá azt a petíciót, amellyel a devizahitelek lejre való átváltását lehetővé tevő törvénytervezetet támogatják. Noha az aláírásokat már januárban elküldték a parlamentnek és a kormánynak, a hatóságok azóta sem vették figyelembe a petíciót, és nem léptek az ügyben.
2015. június 17., 17:122015. június 17., 17:12
A svájci frank alapú hitellel rendelkező ügyfeleket tömörítő csoport az Agerpres hírügynökségnek küldött közleményében számolt be arról, hogy az online petíciót 29 ezren írták alá, míg a papír alapú ívet 34 ezren látták el kézjegyükkel.
„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy miközben több tízezer állampolgárt veszélyeztet az otthona elvesztése, a megsegítésükre kidolgozott törvény a parlament irodáinak szekrényeiben porosodik immár öt hónapja. Eközben a honatyák rendkívül rövid idő alatt megvitatták és elfogadták a saját nyugdíjuk emelését rögzítő jogszabályt” – olvasható a frankhitelesek érdekeit védő csoport közleményében.
A devizahitelesek vasárnap nagyszabású tüntetést tartottak Bukarestben, a kormány épülete előtt: a megmozdulás résztvevői azt kifogásolták, hogy a kormány és a parlament ígéretei ellenére semmit nem tesz helyzetük megkönnyítése érdekében. A Román Nemzeti Bank (BNR) eközben arról számolt be, hogy a hazai kereskedelmi bankok mintegy 65 ezer frankhiteles ügyfeléből június elsejéig 36500-an kérték kölcsönük lejre való átváltását vagy a törlesztés átütemezését.
Dan Suciu, a BNR szóvivője azt is elmondta, hogy az igénylések közül 15500 esetében hoztak döntést, 20 ezer kérés elbírálása pedig folyamatban van. A BNR adatai szerint egyébként tavaly novemberben még 75 ezer romániai banki ügyfél rendelkezett svájci frank alapú hitellel, számuk pedig ez év elejére 65 ezerre csökkent. Piaci becslések szerint a pénzintézetek az elmúlt években közel 20 ezer kölcsönt helyeztek ki külföldi irodáikba.
A pénzintézetek többek között azzal segítettek ügyfeleiken, hogy a decemberi árfolyam alapján kérték a havi törlesztőrészletet, vagy ideiglenesen csökkentették a kamatot, illetve az aktuális napi árfolyam alapján lejre váltották át a befizetendő összeget. Egységes megoldást eddig csak a – Volksbankot felvásárló – Transilvania Bank kínált, ennek nyomán a Volksbank 18 ezer klienséből 5200 ügyfél számára váltották át lejre a frankhitelt.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!