
Fotó: Jakab Mónika
Nem gyakorol számottevő hatást a bankhitelek törlesztőrészleteire, hogy a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa kedden a korábbi 6,75 százalékról 7 százalékra emelte az alapkamatot – vélekedett a Digi24 hírtelevízió műsorában Ionuț Dumitru, a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza.
2023. január 12., 14:192023. január 12., 14:19
Az elemző emlékeztetett: az elmúlt időszakban csökkenésnek indult a lej alapú fogyasztási hitelek, valamint a korábban igényelt Első otthon-kölcsönök törlesztőrészletét befolyásoló bankközi hitelkamatláb, azaz a ROBOR.
– közölte a szakember. Jelezte: a ROBOR-os hitelesek már megtapasztalták a törlesztőrészletek jelentős növekedését, ugyanakkor azok, akiknek az utóbbi években alkalmazott fogyasztói hitelek irányadó mutatója (IRCC) szerint számolják a kamatot, még további növekedésre számíthatnak, hiszen az IRCC több hónapos késéssel „reagál” a történésekre.
Ugyanezt jelezte előre interjúnkban Fatér Gyula. Az OTP Bank Románia vezérigazgatója szerint lehet, hogy az irányadó jegybanki kamat még egy picit feljebb is megy, de úgy gondolják, hogy a ROBOR körülbelül ott lehet már a csúcsán, és innen egy lassú csökkenést várnak. „Ám a legtöbb hitel most már nem a ROBOR-hoz, hanem az IRCC-nek hívott mesterséges kamatlábhoz van kötve, ami egy darabig még biztosan emelkedik. Azt láttuk, hogy decemberben meg a harmadik negyedévben a ROBOR számai már csökkenést mutattak, viszont azt is tudjuk, hogy az IRCC – ami a számítási módjából adódóan nagyon hosszú időn keresztül nem követte a ROBOR-t, hanem sokkal alacsonyabb volt – ebben a negyedévben 5,7 százalékra emelkedik.
– vázolta a Krónikának Fatér Gyula.

Miközben számos ország recesszióba süllyed, Romániában elérhető cél a 2–2,5 százalékos gazdasági növekedés, ám az infláció még kétszámjegyű marad az év végéig – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója.
Amint a Raiffeisen Bank vezető közgazdásza is rámutatott, a kamatok alakulása összefüggésben áll az inflációval. Novemberben a vártnál nagyobb mértékben, 16,76 százalékra gyorsult az éves inflációs ráta, miután októberben 15,32 százalékra csökkent a szeptemberi 15,88 százalékról. A BNR arra számít, hogy az idén év végén 11,2 százalékra, majd 2024 harmadik negyedévének végére 4,2 százalékra mérséklődik az éves fogyasztói árindex. Ionuț Dumitru szerint
akár már nyáron, a harmadik negyedévben tíz százalék alá csökkenhet, év végére pedig a hét százalékot is megközelítheti, aminek köszönhetően „felszusszanás” várható a kamatok-hitelek terén is.

A korábbi 6,75 százalékról 7 százalékra emelte az alapkamatot keddi ülésén a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa. Az új kamatérték január 11-étől hatályos.
Miközben ma egy álláshelyre kétszer annyi jelentkező jut, mint tavaly, az álláshirdetések száma harmadával csökkent – a Bestjobs szakértői szerint így lehet összefoglalni a 2026-os munkaerőpiacot.
Rekordot döntött a romániai polgárok által a bankokban tartott pénz összege – közölte az Economica.net.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön közzétette bejegyzésben.
Miközben a régi, ügyvivő kormány jelentős béremelést ígér a pályakezdő pedagógusoknak, az új közalkalmazotti bértörvény, azon belül a tanárfizetések tervezete komoly feszültségeket szül a tanügyben.
A versenyhivatal szerdán közölte, hogy megnyerte azt a két pert, amelyet a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló ROBOR bankközi kamatláb meghatározása ügyében vizsgált bankok közül kettő indított az intézmény ellen.
Románia az elmúlt három és fél évtizedben nem egyetlen energiaválságot élt át, hanem válságok sorozatát, egymást követő, egymásra épülő válságokat – fogalmazta meg Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke friss elemzésében.
Meghosszabbította a képviselőház szerdán az egyes alapélelmiszerek kereskedelmi haszonkulcsának mértékét korlátozó jogszabály hatályát.
A jelenlegi becslések szerint 6,32 milliárd lej kárt okozhatott az ügyfeleknek, hogy a romániai bankok a Versenytanács szerint trükköztek a ROBOR referencia-kamatláb meghatározásakor.
A Tarom egyenesen a csőd felé száguld – figyelmeztetett Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes szerdán.
Az új személygépkocsik megvásárlásának támogatását célzó roncsautóprogramok történetében először a kibocsátási követelmények és a motortípus mellett az autó gyártási helye alapján is korlátozni készül a román kormány a választható járművek körét.
szóljon hozzá!